Nemrég egy nagyobb baráti társaság volt nálunk vendégségben. Mivel benne vagyunk az esküvőszezonban, és az egyik vendég pár személyesen is érintett a dologban, szóba került, hogy mennyibe is kerül egy átlagos esküvő (ha egyáltalán van olyan).

A békés beszélgetés pedig hamar vitába fordult, ugyanis valamelyikünk felvetette: milyen igazságtalan egy férfit olyan költségekbe verni, mint például egy jégkocka nagyságú kővel kidekorált eljegyzési gyűrű megvétele.

Ezen a ponton mindenki úgy elkezdte mondani a magáét, mintha legalábbis egy választások előtti családi ebéden lettünk volna, ahol mindenki valami más állásponton van. Volt, aki begyöpösödött nézetnek gondolta, hogy a férfi dolga a tökéletes gyűrű elkészíttetése és megvétele. Más szerint, ha egy nőnek határozott elképzelése van a gyűrűről - ami tegyük fel, meghaladja a párja büdzséjét -, akkor neki is illik beszállnia a költségekbe. És olyan vélemény is elhangzott, hogy annyira kevés dologról mondható már el, hogy „férfidolog”, ne akarjuk mi nők ettől a szép hagyománytól is megfosztani a pasikat.  

A téma pedig a vendégség után is annyira a fejemben maradt, hogy az egyik legnagyobb női internetes fórumon fel is tettem a kérdést: ki mit gondol arról, hogy a nők maguknak, vagy részben maguknak finanszírozzák meg az jeggyűrűjüket?

A válaszként érkező vélemények vegyesek voltak, ami önmagában szerintem tök pozitív, hiszen mindig jó látni, mennyire mások vagyunk, és hogy még egy ilyen apróságnak tűnő kérdésben is mennyi eltérő válasz létezik. Az viszont már meglepett, hogy mennyi indulatot váltott ki a kérdésem. Néhány reakció azoktól, akik követve a hagyományokat, a férfi feladatának tartják az eljegyzési gyűrű vásárlását:

Ez tök gáz, olyan, mintha a csaj saját magát venné feleségül!

Kicsit olyan, mintha azt mondaná a párom, hogy válasszak magamnak szülinapra virágot, vegyem meg magamnak és csá!

Szerintem ez egy olyan szép hagyomány, amit kár lenne feláldozni az amúgy is félreértelmezett női egyenjogúság oltárán.

Mindegy, hogy tetszik -e a gyűrű vagy nem, illetlenség lenne nem hordanom, ha már egyszer meglepett vele.

Akadtak viszont olyan feleségek is, akik semmi kivetnivalót nem találtak abban a gondolatban, hogy ők is beszálljanak a gyűrű vásárlás költségébe. 

Ha álmaim gyűrűjét nem tudná a párom megfinanszírozni, akkor szerintem mindketten azzal járunk a legjobban, ha beszállok a költségekbe.

Mire szóba került a gyűrű, már rég közös kasszán voltunk. Mivel nálunk nincs 'én pénzem, te pénzed', ezért a gyűrűt is a közösből fizettük.

Én azért nem hordom a gyűrűmet, mert nem az én stílusom. Annyira nem tetszik, hogy inkább fel sem veszem. Inkább beszálltam volna a költségbe és együtt megvettük volna!

Én elrakattam magamnak álmaim gyűrűjét és azt mondtam a férjemnek, hogy vagy megveszi nekem vagy én megveszem magamnak. Végül azért sikerült meglepnie.

Személy szerint szeretem a tradíciókat, ugyanannyira, mint azt a szabadságérzetet, amit az anyukám generációja még nem tapasztalhatott meg. Hogy megválaszthatom, melyik hagyomány az, ami illik hozzám és a családomhoz. Nem hinném, hogy ebben a kérdésben van jó és rossz válasz, mint ahogy azt sem gondolom, hogy egy kis tárgy eldöntené egy pár életét.

Szerintem, amíg két ember meg tud egyezni abban, hogy nekik melyik megoldás passzol jobban az értékrendjükhöz és a pénztárcájukhoz, addig senkinek sincs joga ítélkezni. Ami persze nem azt jelenti, hogy véleményt nem szabad alkotni. Csak próbáljuk meg kicsit nyitottabban meghallgatni egymást!