10 év, különösen, ha trendekről van szó, irtó hosszú idő. Mivel biztosra akartam menni, hogy semmi fontosat nem hagyok ki, Tauz Nóri makeup-artistot kértem meg, hogy segítsen nekem felidézni a szerinte legmeghatározóbb irányzatokat.

Miután végigvettük, mely trendek égtek be egy életre a retinkánkba, a sminkes hozzátette: fontos tudni, hogy manapság már nemcsak a trendek számítanak, hanem az is, honnan jöttek.

Éppen ezért Nóri szerint mindenképpen meg kell említeni a sminkvideók megjelenését, ugyanis ezek a mindenki számára elérhető oktatófelvételek teljesen megváltoztatták a kozmetikai ipart. „Ezeknek a videóknak a megjelenésével a sminkelés mindenki számára elérhető lett. A trendek egy jó része kifejezetten a közösségi média platformjaira készül.”

Mint például a klasszikus Instagram smink

Nóri szerint az egyik legmeghatározóbb trend a csak „klasszik Insta-sminkként” elterjedt look volt. Erre a makeupra jellemző a szépen ívelt  szemöldök, hangsúlyos tusvonal és az orrvégig érő highlighter.

A „glow look”

2017 környékén minden olyan sminkcucc, amire rá volt írva, hogy „glow” trendinek számított. Egy szépséghibája volt csak: mivel a glow-életérzést könnyen túl lehetett tolni, ezért sokan (köztük én is) hajlamosak voltunk úgy utcára lépni, hogy az űrből is lehetett látni a ragyogásunkat.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

PENNY ANTUAR | MAKEUP ARTIST (@pennyantuar) által megosztott bejegyzés,

A „baking" technika

Mielőtt azt hiszed, hogy valami nagyon jó dologról maradtál le, nem arról van szó, hogy lányok full sminkben sütit sütnek. A baking lényege az volt, hogy az arc T-vonalára és szem alatti részére extra mennyiségű púder kerül, ami a sminket garantáltan a helyén tartja, miközben a csillogó területeket mattítja.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Belrose Beauty (@belrosebeauty) által megosztott bejegyzés,

A folyékony matt rúzs

A folyékony rúzs, ami átmenetet képez a rúzs és a szájfény között, sok nőnek a megváltást jelentette. Könnyebb vele dolgozni, tartós, a végeredmény pedig úgy néz ki, mint egy szépen kirúzsozott száj. 

Az unikornis inspirálta smink

Emlékszel, hogy nem is olyan régen, amerre néztél mindenhol csillogó eccarvúkat láttál? Ez a trend a sminkmárkákat és makeup-artistokat is inspirálta, így a szivárványos pónis szemhéjakban és körmökben sem volt hiány a 2010-es években.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Denise Paulus (@computiful_denise) által megosztott bejegyzés,

A kontúrozás

Pontosítok: kontúrozás az orrvégektől a hajszálakig. A makeup-artist szerint sokan azt hiszik, hogy magát a kontúrozást Kim Kardashiannak köszönhetjük, ami nem igaz, hiszen a technika már jóval a celeb nagyasszony előtt is hasított. Az viszont tény, hogy Kimnek köszönhetően mindennapi viselet lett.

Csillámpor, ameddig a szem ellát 

Sokak szerint az Eufória nevű sorozat csodálatos sminkjeinek köszönhetően kezd a csillámos smink visszatérni. Karöltve azokkal a szemsérülésekkel, amiket az ápiszokban kapható nem sminkelésre szánt, élesre vágott csillámok okoznak.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Makeup Artist (@juliya_dia_mua) által megosztott bejegyzés,

A highlighter

A sminkmániás lányoknak olyan a highlighter, mint Gombóc Artúrnak a csokoládé: jöhet belőle púder alapú, vagy folyékony, krémes, stickes, bármilyen, csak highliter legyen.

A tusvonal

A tökéletes tusvonal húzása időtálló téma a nők körében. Legyen szó akár szemceruzáról vagy folyékony tusról, az utóbbi években nem csökkent az ezek használatát bemutató sminkvideók száma.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

hindash (@hindash) által megosztott bejegyzés,

Szemöldök, szemöldök, szemöldök

Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt években a szemöldöké volt a főszerep. Nem csoda, hiszen egy szépen megformált szemöldök keretet ad az arcnak, míg egy nem annyira jól sikerült… khm, szintén karakteressé teheti az arcot. Annak, aki követni akarja a trendeket, nagyon résen kell lennie, ugyanis míg egyik pillanatban a dús és bozontos szemöldök a menő, addig egy másikban a tökéletesre formázott „instakompatibilis” fazon hasít.