Képgaléria

Bálnahányadék

Igen, úgy, ahogy olvasod. Az ámbráscetek gyomortartalma (ezt hívják ámbrának) konktéran milliókat ér az illatszeriparban, ugyanis olyan fixáló anyagként szolgál a parfümök készítésénél, amely megakadályozza az illatanyagok elpárolgását. Baromi nagy ritkaságnak számít, ezért kilónként kb. 20 millió forintot ér, ha a tengerparton sétálgatva véletlenül ámbrába botlasz. Ezen kívül egyébként még arckrémekbe is került belőle, bár én személy szerint nem szeretném tudni, melyek azok.

Madárürülék

A japán gésák porcelánbőrének titka állítólag az, hogy madárürüléket is felhasználnak szépségrutinjukhoz. Mint számtalan más eleme a keleti tradícióknak, így ez is átkúszott Nyugatra – egy New York-i szépségszalonban például gésa pakolás néven alkalmazzák a módszert, amelynek során madárürülékből készült főzettel kenik be az arcbőrt, és 1 órán át hatni hagyják, mindezt 180 dollárért. Állítólag utána selymes és ragyogó lesz a bőr, mint a gésáknak. Persze azért náluk a genetika is játszik...

Méhlepény

A szülés során a szervezetből távozó méhlepény a ’40-es években vált népszerű szépségápolási összetevővé az USA-ban. Felfedezték – kíváncsi lennék, hogy ki és milyen körülmények között –, hogy ránctalanító és bőrfeszesítő hatással bír. Az amerikai hatóságok azonban kivonták a kereskedelni forgalomból arra hivatkozva, hogy valójában hatástalan. Később aztán megállapították, hogy a benne található fehérje valóban jót tesz a bőrnek, bár semmivel sem hatásosabb, mint bármilyen más fehérjatartalmú arckrém. Mindenesetre ma már a hatóságok által is engedélyezett – persze a kozmetikumokban használt méhlepény alapos bevizsgálás és különböző biztonsági eljárások után kerülhet csak a termékekbe.

Tehéntrágya

Nagyon népszerűek ezek az ürülékek...! Japán kutatók állapították meg, hogy bizonyos eljárások útján a tehéntrágyából vanília illatú összetevőt lehet megalkotni. Igen, vanília illatút. Parfümökhöz, szappanokhoz és samponokhoz lehet használni, és jóval olcsóbb, mint vaníliarúdból kinyerni a kivonatot. Szóval, legközelebb, ha vanília illatot is érzel a parfümödben, még az is lehet, hogy azt egy bocinak köszönheted...