Ipari mennyiségű kézkrémet használok napi és heti szinten is, ez nem titok, éppen ezért folyamatosan keresem az újabb és újabb termékeket. Legutóbb a Manna sheavajas, vörösszőlőlevél-kivonatot is tartalmazó kézápolóját próbáltam ki, aminek már első pillanatban kiszúrtam a csomagolásán, hogy nincs benne pálmaolaj, ami kapásból egy piros pontot ért, ráadásul magyar termék, aminek ugyancsak örültem. A sheavajat mindig is imádtam, a száraz bőröm kifejezetten szeretett eddig minden olyasmit, aminek ott volt a hatóanyaglistáján. Ezek után nem meglepő, hogy ezt a krém is nagyon jól bevált nálam, nem csak a kézfejem, hanem a körömágyam bőrének állapota is jobb lett tőle már néhány napos használat után. Az állaga kicsit folyósabb a megszokottnál, éppen ezért kevesebb is kell belőle, de kis mennyiség is nagyon szépen eloszlik a kezeimen. A krém illatát a muskotályzsálya, a narancsvirág és a bergamott illóolaja adja, így azok, akik szeretik a kifejezetten gyógynövényes aromájú kencéket, ezt egészen biztosan imádni fogják.

 

Az ára 2990 forint.