Katalin hercegnő kozmetikusa egy interjúban mondta el, hogy azért van értelme a Nutellás pakolásnak, mert a krém fő összetevői magukban is népszerű arcápolási alapanyagok: a kakaó például tele van antioxidánssal, míg a mogyorónak hidratáló hatása van.

Külön örültem, hogy a mogyorókrémen kívül más hozzávalóra nem volt szükség. A boltban annyi lélekjelenlétem volt, hogy a legkisebb kiszerelést vettem meg a minél kisebb bűnözés reményében.

Hazudhatnám, hogy miután hazaértem, egy ecsettel vagy egy kiskanállal szépen felkentem az arcomra, de nem ez történt. Kinyitottam az üveget, mélyen belenyúltam, és azzal a lendülettel az egészet lenyaltam a kezemről.A második adagnak már sikerült a fejemen végeznie. Könnyű volt felkenni, arra kellett csak figyelnem, hogy vékonyan vigyem fel, nehogy lecsöpögjön. A maszkokat általában 15 perces hatóidővel szokták ajánlani, így én ennek is ennyi időt adtam. Kellemes érzés volt az arcomon, nem beszélve az isteni kakaós illatról. Miután letelt az idő, teszteltem, hogy meddig tudom körbenyalni a szám körül a pakolásomat. Sajnos (vagy hála az égnek) az orromig sem sikerült.

meretezettnutellas3.jpg

Ezután jött a dilemma. Nyomorult dolog lenne –e az ujjammal leszedni és megenni a Nutellát vagy illene inkább lemosni?

Mivel bőven volt még az üvegben, amit megehetek, így volt bennem annyi jóérzés, hogy langyos vízzel leszedjem – egyébként is, a pakolások lényege részben az, hogy begyűjtsék a szennyeződéseket az arcról, szóval senkinek nem javasolom, hogy innen csemegézzen. A Nutella könnyen lejött, viszont nem figyeltem oda és mosás közben került a szemembe is. Pár percig enyhén csípett, bár egyik hozzávalóra sem vagyok allergiás. Az bőröm viszont tényleg ragyogóbb lett, bár értem már el ennél szebb eredményt más pakolásokkal, amik kifejezetten arcra lettek kitalálva és nem kísértettek, hogy megegyem őket. Ha az árát nézem, akkor az a két evőkanálnyi mennyiség, amit az arcomra kentem nagyjából ugyanannyiba kerül, mint egy csomag „rendes” maszk. Egyszer kipróbálni poén, ha nem vagy allergiás az összetevőkre, nem árthat. Személy szerint több értelmét látom pirítósra kenni. Vagy palacsintába tenni. Vagy kiskanállal a számba.