A szilikonból készült, rezgő kis csodamasináról nagyon sok jót olvastam, hallottam már az elmúlt években, szóval a bizalom elsőre is megvolt, de én az a fajta ember vagyok, aki a „hiszem, ha látom” elv mentén éli az életét.  Minimális szkepticizmus tehát volt bennem, amikor az első este a fürdőszobába hurcoltam a zsákmányomat, és első alkalommal toltam rá a saját bőrömre.

A használati utasítás szerint a LUNA2-nek mind a két oldala másra való. Az egyikkel mélytisztítani lehet az arcot, enyhe, de hatásos hámlasztás kíséretében, a másikkal pedig rapid anti-aging kezelést nyomatni. Megmostam az arcom, utána a szokásos arctisztítómból nyomtam egy kicsit a kezembe, felkentem a bőrömre, és megnyomtam az indító gombot a masina közepén. Elsőre nekem kicsit gyengusznak tűnt  a rezgés, de szerencsére a gépen egy csomó fokozatot be lehet állítani a plusz és mínusz gombokkal, úgyhogy hamar megtaláltam azt, ami a legjobbnak tűnt. Egy percig húzogattam a LUNA2-t az arcomon, ami mindig a rezgés rövid megszakításával jelezte, hogy ideje kicsit elmozgatnom a szerkezetet.

foreo3.jpg

Amikor utána az arcomhoz értem,  az hihetetlen volt: a bőröm annyira sima és puha lett egyetlen perc alatt, amilyennek utoljára körülbelül a húszas éveim elején éreztem, és tudom, hogy ezt nehéz elképzelni, de szemmel is látható volt az eredmény. Egyszerűen valahogy egységesebbnek tűnt a bőrképem, feszesebbnek az egész arcom. Ezután feltettem a szokásos szérumom, szemránckrémem és hidratálóm, majd a LUNA2 másik, anti-aging  funkciós felét vetettem be.

Ennek a felülete is más, és a rezgése is enyhébb, és fontos, hogy nem is szabad 1 percnél tovább használni. De nem is kell, mert ennyi pont elég, hogy rendesen bedolgozzon a bőrbe mindent, amit rákenünk. Mozgatni sem kell, egyszerűen csak hozzáérintetni a ráncosodásra hajlamos részekhez, amiket feszesíteni akarsz, és amikor megáll a rezgés, áthúzni egy másik területre.

Engem már az első alkalom teljesen meggyőzött, hogy a FOREO kis ketyeréje fix helyet kapjon a napi szépségrutinomban, de a reggeli használat rátett még egy lapáttal. Ugyanezt a tisztító/anti aging kört csináltam végig, mint este, és az arcom két perc után konkrétan olyan lett, minta plusz 2-3 órát aludtam volna.  5 nap után pedig azt vettem észre, hogy egy átbulizott éjszaka nehéz másnapján is sokkal, de sokkal jobban nézett ki a bőröm, mint ahogy ilyenkor szokott.

A FOREO LUNA2 többféle verzióban is elérhető, ahhoz képest, hogy milyen a bőrtípusod, beviheted magaddal a zuhany alá, és egy feltöltéssel kábé fél évig simán elüzemel. Az tuti, hogy mostantól akárhová megyek, a szerkentyű is jön velem,  mert minden nap használni akarom.

A FOREO LUNA2-t itt veheted meg: www.foreo.com