Egy ideje fokozottan odafigyelek arra, hogy ha már kétmillió cucc közül választhatok egy egyszerű drogériában is, legalább olyan dolgokat vegyek le a polcról, amik a legkevésbé ártalmasak.  

És nem csak nekem, hanem a környezetnek és a kozmetikai kísérletekhez (szó szerint) használt állatoknak is. 

Ezért elkezdtem vegán termékeket keresni, de bejött a képbe a ‘cruelty-free’, azaz az állatkísérletektől mentes jelző is, és be kell vallanom, kicsit összezavarodtam, mert valójában halvány fogalmam sem volt, hogy melyik mit is jelent pontosan. Őszintén szólva, azt hittem, nagyjából ugyanazt. De már tudom, hogy nem.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Lush Hungary (@lushhungary) által megosztott bejegyzés,

Vegán cuccok

Kezdjük ennél a kategóriánál: a vegán szépségápolási termékek összetevői egyáltalán nem tartalmaznak semmiféle állati eredetű összetevőt, még olyan jellegűt sem, aminek az előállításához egy állat munkája járult hozzá, lásd: méz. De ide tartozik az összes tejtermék is – magyarul, egy joghurtos tusfürdő, vagy egy mézes arcpakolás kicsit sem vegán. Ez mondjuk eddig logikus. 

Cruelty-free  

Az állatkísérletektől mentes termékek előállításának egyik szakaszában SEM megengedett az, hogy állatokon teszteljék az összetevőket, vagy a kész termék hatását. Ezek a cuccok tehát tartalmazhatnak állati eredetű összetevőket (az előző példánál maradva például mézet és joghurtot), de nem tesztelhetik állatokon a hatékonyságukat. Sem az összekeverés első, sem a középső, sem az utolsó fázisában. 

Magyarul: a vegán jelző a termék összetevőire, míg a cruelty-free a termék előállításának és tesztelésének módjára vonatkozik.  

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Aesop (@aesopskincare) által megosztott bejegyzés,

Ami pedig elképesztően nagy tanulság, és fontos, hogy megjegyezd, ha teljes lelki békében szeretnél kozmetikumokat vásárolni, az az, hogy egy vegán terméket tesztelhettek állatokon, és egy állatkísérletektől mentes termék simán tartalmazhat állati eredetű összetevőket. Tehát, ha mindezeket kivédenéd, jobb, ha MINDKETTŐ jelzést keresed a csomagoláson. Nyugi, fogsz ilyet is találni, csak eggyel jobban kell keresni.

Ja, és még egy fontos dolog: ha 100%-osan képben szeretnél lenni az adott termékkel kapcsolatban, jobb, ha rákeresel az összetevőkre (a PETA oldalán találsz egy listát, amiben böngészhetsz, hogy az adott cucc állati eredetű-e, vagy nem), és lecsekkolod a brandet is, hogy biztosan nem tesztelnek-e állatokon (ezen az oldalon ezt is könnyen megteheted).