Jelenetős lépés ez, hiszen a márkához nem csupán az Estée Lauder névvel ellátott termékek tartoznak. Ők gyártják többek között az Origins, a M.A.C., a Bobbi Brown,Bumble and Bumble, a Becca, és a Smashbox cuccokat is.  

Ami azt jelenti, hogy végre még egy halom kozmetikai- és sminktermék kímél majd meg nyulakat, kutyákat, egereket, macskákat és majmokat a szenvedéstől, vagy kínhaláltól.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Crueltyfreebeauty (@naturalskin108) által megosztott bejegyzés,

"Boldogok vagyunk, hogy beálltunk a Humane Society International mellé, és ilyen fontos ügyet képviselhetünk" - mondta Anna Klein, az Estée Lauder alelnöke, azt követően, hogy csatlakoztak a szervezet #BeCrueltyFree kampányához. Azért is fontos dolog ez, mert - sajnálatos módon - az állatkísérletek még mindig teljesen mindennaposak a kozmetikai termékek előállításának folyamatában. Lehet, hogy te meg én mit sem sejtünk róla, mégis simán előfordulhat, hogy az arckrém vagy sampon, amit annyira szeretünk, több ártatlan nyúl életébe került.  

Bár Amerikában egy ideje szerencsére komolyan veszik ezt a témát (ott már szinte egyik gyártó sem tesztel állatokon), és az Európai Unió is szigorított a szépségipar tesztjein, még mindig létezik a probléma. Számos országban, például Kínában, ami hatalmas piacot jelent, a kormány egyenesen kötelezi a kozmetikai termék állatokon való tesztelését. Mindegy, honnan és kitől érkezik az adott kence, ki KELL próbálni állatokon. Bár már ők is tettek lépéseket az állatkísérletek visszaszorítására, ez még közel sem elég ahhoz, hogy végleg kimondhassuk: egy állat sem szenved tovább kozmetikai termékekért.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

NYX Professional Makeup (@nyxcosmetics) által megosztott bejegyzés,

Kitty Block, az amerikai Humane Society vezetője az Allure-nak adott interjújában elmondta, körülbelül 500 ezer (!) állat szenved és hal meg évente világszerte azért, hogy neked és nekem még biztonságosabb legyen a vásárlás. 

De vannak források, amik sokkal többet írnak: a PETA oldalán például találtam egy olyan cikket, amiben évente egymillió állat halálát említik. Ez azért sokkoló, mert már rengeteg helyen nyilatkozták szakértők, hogy a modern, állatokat nem igénylő tesztelési módszerek sokkal jobbnak bizonyultak az emberi bőrreakciók megjóslásában.  

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

DPR SKN [deeper skin] (@dprskn) által megosztott bejegyzés,

Magyarul teljesen felesleges állatokon tesztelni a termékeket, simán lehet, hogy a krém, ami egy egér bőrén biztonságosnak bizonyul, az emberén nem az, és fordítva. 

Ha egy olyan hatalmas vállalat, mint az Estée Lauder kiáll az állatok jogaiért, sőt, egyenesen harcot hirdet a rajtuk történő tesztelés ellen, az nagyon nagy eredmény. Egyre több terméken láthatjuk majd a kínzásmentességet jelző nyuszilogót, és ez megnyugtató. Egyre több cég és ország áll ki a jó cél érdekében, de még mindig van hová fejlődni. És ebben te is segíthetsz. 

Hogyan? Úgy, hogy alaposan utánajársz minden egyes kozmetikai terméknek, amit megveszel. Létezik egy weboldal, a crueltyfreekitty.com, amin megtalálod az összes, állatokon nem tesztelő céget gondosan, listába gyűjtve. De mást is tehetsz a jó ügy érdekében: MINDIG vásárolj nyuszifüles (Leaping Bunny certification-ös) termékeket (például a Lush, az Inglot és a NYX is megfelel ennek), segíts felhívni a figyelmet a problémára (akár a Facebook faladon, akár csak beszélgetések közben), és ha teheted, adakozz állatteszt-ellenes szervezeteknek! 

Akár állatbarát vagy, akár nem (mondjuk ki nem az?), jó ha tudod: neked is lehet szereped szegény tesztelésre “szánt” egerek, majmok, nyulak, kutyák, macskák megmentésében!