Volt egyszer egy macskám. Amúgy nem vagyok macskás, de ő cuki volt, haver, span, óvtam a széltől is, ez esetben azonban a bogaraktól kellett inkább, mert rettegett tőlük. Nem vicc. Vadászösztöne általában a vádlimon landolt, ott élte ki magát. A bogarakat viszont nem hogy nem vadászta: ha látott egyet, a szőrét az égbe dobta fel, pamacs lett, egy rettegésgombóc, már amikor még láttam, mert ha bejött valami nezara hilaris a lakásba, akkor napokra eltűnt. 

Pedig csak egy bogár. 

Olvasom közben, hogy a narancsbőr, avagy cellulitis a konkrétan a vér- és nyirokkeringés funkcionális zavarát jelöli, fene sem tudta eddig, nekem mondjuk nincs, úgyhogy minek kutattam vón’ infó után. Viszont van latin neve ennek is, és egyeseknek ijesztő, szóval nem minden narancsbőr bogár ugyan, mégis úgy tűnik, annyira rettegnek tőle a nők, mint a macskám a bogaraktól. 

Nem vádolnám mindennel a közösségi médiákat, de szeretem mindennel IS őket vádolni, (az olyan egyszerű): az egész narancsbőr-paráról a tökéletesre párolt bjutiposztok, a filterbrandelt Instagram-megmondók tehetnek, és senki más. Sikk lett hibátlannak lenni, pedig (lám) a narancsbőr olyasmi, amiről az ember nemigen tehet. Vagy igen? Jó, persze nem kell mindig zabálni, mondta Virág elvtárs, és ez ebben a helyzetben fokozottan igaz: a cukor, az ugyanis zsír formájában kerül tárolásra a bőr sejtjeiben és a kötőszövetekben, az energiatároló sejtek pedig megduzzadnak, ennek köszönhetően pedig a bőr egyenetlenné válik. 

Ezt nevezzük narancsbőrnek, és ez a pasit nem zavarja. 

Vagy igen, mert a hapsi, az nem egy gyárban készül, alapbeállítása és szoftvere típusonként eltérhet. Én mondjuk a puncsfagyit utálom, de ha ránézek, hánynom kell, annyira. Ez a szépészeti mellékvágány annyira nem érdekel – pláne, ha látom, hogy a lány, akin van, és utálja, az tesz is ellene, nem csak nyíg felette legott. Ha nem tehetsz róla, és teszel ellene, akkor ki vagyok én, hogy fennakadjak ilyesmin? Aputestem minden sejtje tiltakozik még csak a feltételezés ellen is.   

Különben meg javítson ki a tisztelt olvasó, de itt olyasmiről született közmegegyezés („A narancsbőr randa”) amihez a kutyának nincs semmi köze. Idomítva vagyunk arra, hogy ami nem hibátlan, azt dobjuk el, vegyünk helyette újat – de voltaképp minek? Ha valakivel szeretetben jól megvagyok, ha a valaki röhög a hülye vicceimen, és kedvességből kávét hoz az ágyba reggel/örül, ha kedvességből kávét viszek neki a baldachinba, azt átkozzam a NARANCSBŐR MIATT? Hülye dolognak tűnik így kimondva, nem?

Aki a strandon a narancsbőrős női segget szidja, általában a legergyább, legpohosabb testű vircsaftjóska a beachen. Ha másutt nem, hát belül tutira.