Az idén 16. alkalommal megrendezett kongresszuson 120 országból mintegy 9 ezer szakember vett részt, a rendezvény fővédnöke Albert monacoi herceg. Renáta szerint ez is jól szemlélteti, hogy mennyire fontos szakmai eseményről van szó – ami itt elhangzik, annak az eredményeivel jó eséllyel nagyon sokszor fogunk találkozni az elkövetkező években is.

Már nem a tökéletes ránctalanság a cél

A doktornő szerint a kongresszus egyik legfontosabb tanulsága az, hogy ma már nem kell feltétlenül belenyugodnunk abba, hogy az idő múlásával elkerülhetetlenül megjelennek a ráncok és a petyhüdtség is.

„Az anti-aging medicina fő szándéka, hogy beazonosítsa azokat a molekuláris mechanizmusokat, amelyek az öregedés folyamatában fő szerepet játszanak. Ezek az utóbbi években jól körülírhatóvá váltak, így kezelésük is lehetővé vált: életmód-váltással, hatóanyagpótlással, bioidentikus, természetes eredetű hormonkezeléssel, vagy szükség esetén akár gyógyszeres beavatkozással. Ezáltal a biológiai öregedés folyamata befolyásolhatóvá vált” – mondja.

A hangsúly ezzel együtt mindenképpen a megelőzésen van, így előtérbe került a napvédelem, a bőrtípusnak megfelelő ápolás, a helyes életmód, a megfelelő táplálkozás és a stresszcsökkentés témája is. Ugyanakkor a tökéletes simaság már nem feltétlenül cél, legalábbis nem mindenáron:

„Az új trend szakít a ránctalanság mítoszával: inkább a fiatalos, a kor adta kereteken belül elérhető legjobb kondícióval rendelkező megjelenést részesíti előnyben.”

arcapolas (1).jpg

Csodák nincsenek, egyéni megoldások viszont vannak

Dr. Kriston Renáta szerint ideje leszámolni azzal a tévhittel, hogy egyetlen kezeléssel, egyetlen módszerrel látványosan megállítható vagy akár visszafordítható a bőr öregedése. Szerinte – és a szakma szerint is – a feszes, egészséges bőr megőrzéséhez minden esetben komplex, az egyén igényeit figyelembe vevő törődésre van szükség.

„A kor előrehaladtával a csontozat, az izomzat is érintett a változásokban, és az arc zsírszövetének mennyisége is csökken. Ennek következtében nem elegendő a bőr felületét kezelnünk, hanem igyekezni kell az adott lehetőségek keretein belül ezeket a változásokat komplexen kezelni. Nincs egyetlen csodakezelés, amely minden, évek hosszú során kialakult problémát megold: vannak határaink és a beavatkozásoknak vannak veszélyei.”

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan top kezelések, amelyeket most a szakemberek többsége javasol. Dr. Kriston Renáta szerint most elsősorban a szervezet természetes biológiai folyamatait aktiváló, irányított sérülésekkel regeneráló kezelések a legnépszerűbbek és legelismertebbek. Ilyen hatással rendelkeznek a frakcionális lézerkezelések, a mikrofókuszált ultrahangos-kezelések, a saját-vérkezelések, a vékonyszálas kontúrterápia és egy új, izgalmas irány a carboxy- és oxigénterápia. A módszerek egymással kombinálhatók és így a végeredmény tovább fokozható.