Azt már a legtöbb szépségápolással foglalkozó cég felismerte, hogy sokkal könnyebb eladni a termékeiket, ha azok menőn/cukin/viccesen vannak csomagolva. A Koreából származó beauty fridge-re, vagyis a külön szépségápolási termékeknek gyártott kis hűtőkre is alkalmazták ezt a trükköt, a baráti körömből pedig eddig bárkinek megmutattam a fotóját, mindenki (na jó, csak a nők) el volt tőle ájulva. 

A kérdés viszont az, hogy van–e értelme? Tauz Nórának, a makeup-artistunknak a válasza röviden az volt, hogy valószínűleg nincs rá szükségünk. Ennek ellenére bevallotta, már ő is szemez egy ideje a hűtővel és azt is elárulta, mire használná.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Makeup Fridge | OFFICIAL (@makeupfridge) által megosztott bejegyzés,

Vannak bőrápolási termékek, például néhány krém, aminek kifejezetten nem tesz jót a hideg, mivel megváltoztatja az állagukat. Van azonban néhány sminkcucc, amit még én is a hűtőben szoktam tartani, főleg, amikor nagyon meleg van.

Nóra szerint például nehezebb egy félig megolvadt rúzzsal vagy akár egy krémes szemfestékkel dolgozni, sokaknak mégsem jutna eszébe berakni őket a hűtőbe. Még akkor sem, ha sokan (köztük én is) a jó fényviszonyok miatt olyan helyen tartják a sminktermékeiket, ahova besüt a nap. Nóra szerint a legtöbb piperecuccot úgy tervezték, hogy szobahőmérsékleten ne legyen bajuk, ezért már az is elég, ha nem olyan helyere rakjuk ezeket, ahol direktben érik őket a melegítő napsugarak. Vagy, ahogy maga a makeup-artist is szokta csinálni: a hűtőben kijelölt egy elszeparált kis részt a sminkcuccoknak. 

A beauty fridge-ben viszont nem csak ezeket lehet tartani. Én például az arcmaszkjaimat és szemtapaszaimat is szeretem használat előtt egy-két órára hűtőbe tenni, így hatékonyabban veszik fel a harcot a szemem alatti puffadásokkal, sőt ugyanez igaz az arcpermetekre is. A főszerkesztőnk, Anita pedig korábban már megírta, hogy a jade roller is hatékonyabb, ha előtte lehűti. (Mondjuk ő simán betette a majonéz mellé.)

Sőt, Nórától azt is megtudtam, hogy a körömlakkok állagának és tartósságának is jót tesz, ha hűtőben vannak.

Összességében én is úgy gondolom, hogy a beauty-fridge nem létszükséglet, de ugyebár ez elég sok szépségápolási cuccomról elmondható. Ráadásul árban sem tartom vészesnek, az Amazonon már nagyjából 14 ezer forintért lehet rendelni. Ki tudja, talán ér annyit, hogy ne legyenek a hűtőben tartott rúzsaim és fátyolmaszkjaim fokhagymaszagúak... Arról nem is beszélve, hogy mennyire jól mutatna a sminkes pultomon. Úgy tűnik, beauty-kütyü ügyben megint elbuktam. 

Nyitókép forrása: Nudieglow Instagram oldala