Barbi (24) azt mondta, hogy ha már az elején nem ad ennyit magára egy nő, akkor arra a kapcsolatra eleve keresztet lehet vetni.

„Gondolj bele, hogy egy hosszú távú kapcsolatban az ember idővel azért egyre lentebb meg lentebb adja, lát a faszi kócos hajjal meg mackónadrágban meg ugyanazt a fürdőszobát használjátok, stb. stb. Szóval lesz egy csomó olyan dolog, ami alapvetően azért eléggé kiábrándító, és ezt nem lehet elkerülni,

de ha már eleve onnan indulsz, hogy egy BB-krémet nem vagy képes felkenni egy első randira, mert neked nem ér ennyit az egész, akkor végül is akár két hét múlva vághatod is előtte a lábkörmödet, három hónap múlva meg megy a sírás, hogy kifulladt a kapcsolat.

Szerintem energiát kell tenni abba, hogy működjön egy romantika, később is meg már az elején is. Én is elvárom a pasitól, hogy normálisan felöltözve meg mondjuk ne egy vadember szakállával érkezzen, akkor szerintem tőlem is elvárható, hogy látszódjon, hogy én készültem erre a találkozóra.”

ruzsoz (2).jpg

Judit (29) viszont úgy érzi, hogy jobb rögtön az elején nyílt kártyákkal játszani, és nem ígérni többet, mint amennyit a kapcsolatban egyébként adni fog. Ebbe beletartozik az is, hogy mivel ő alapvetően nem szeret sminkelni, így számára teljesen evidens, hogy az első randira is smink nélkül fog menni.

„Én egyáltalán nem sminkelem magam a hétköznapokban. Na jó, nagyon ritkán használok korrektort a szemem alatti táskák ellen és havonta kétszer a buli kedvéért kisminkelnek a barátnőim. Olyankor mindenki el van ámulva, - köztük én is - hogy milyen jól áll nekem a make up, és ünnepélyesen megfogadom, hogy holnaptól gyakrabban sminkelek. Aztán persze nem történik semmi. Sose érdekelt, hogy van-e rajtam smink, nem tudom az okát, de ez már a kezdetektől így van.

Én személy szerint azt tapasztaltam, hogy a férfiaknak is jobban tetszik a természetes szépség. Az egyik barátom mesélte, hogy több olyan élményük volt már a haveri körben, amikor kiderült, hogy a lány smink nélkül nem hasonlított sminkes önmagára, és ez elég kiábrándító „parahelyzet” volt.

Nem kaptam még elutasítást azért, mert nem sminkelek, és nem is éreztem sose, hogy valaki elvárná tőlem, hogy sminkeljek. Én jól érzem így magam és nem árulok zsákbamacskát az arcomat illetően.”

Flóra (27) visszakérdezett, hogy egyáltalán hol kezdődik az első randi?

„Ciki vagy nem ciki, én eddig szinte csak és kizárólag bulikban ismerkedtem. Egyáltalán járnak még az emberek randizni? Jó, nekem is volt egy-két Tinder-randim, de igazából azok nem annyira érdekeltek,

úgy mentem, ahogy voltam, ha otthonról, akkor smink nélkül, ha munkából, akkor azzal a sminkkel, amit a munka miatt tettem fel. Buliban mindig van rajtam smink, de mondjuk mire az ismerkedős részhez jutunk hajnalban, addigra a nagyja már kb. lefolyt a fejemről,

szóval lehet hogy jobb lenne, ha nem lenne. Ha ezekből az ismeretségekből lesz második randi, akkor az már azért van, mert mondjuk kicsit komolyabban érdekel az illető, és akkor szoktam sminkelni előtte, mert próbálom prezentálni magam valahogy, hogy egy fokkal jobb állapotomban is lásson a pasi. Ha ezt a második randit vesszük első randinak, akkor sminkelek, de ha a bulis összegabalyodást, akkor azt kell mondanom, hogy nem mennék smink nélkül első randira, pedig mindenki jobban járna, mert a no makeup is sokkal jobb, mint az orrcsontig elkenődött tusvonal hajnal 3-kor.”

Dóra (34) sosem menne smink nélkül első randira, de azt mondja, ő ezt inkább maga miatt, mint a pasikért csinálja.

varakozik (1).jpg

„Alapvetően nagyon érdekel a divat meg a smink, részben a munkám is ehhez köthető, és ezért én a mindennapokban is szinte mindig hordok sminket, sokszor kifejezetten erőset is. Tudom, hogy van olyan pasi, akinek ez nem tetszik, de igazából nem érdekel, mert nekem meg igen, és nem fogok változtatni ezen az ő kedvéért.

Amit belőlem az első randin lát, az nem a demó verzió, én így fogok kinézni később is, és basszus igenis 45 percet fogok tölteni az arcom felrakásával, mielőtt bárhova is elindulnánk.

Ha ez neki nem jön be, vagy neki a teljesen természetes, babaarcú lányok a zsánerei, akkor azzal sincsen semmi gond, csak mi nem vagyunk egymásnak valóak, kész. Jobb, ha ezzel már az elején tudunk számolni mindketten.”

Ami engem illet? Én alapvetően szeretek sminkelni, néha még egész durva festékrétegeket is felpakolok, de a legtöbb hétköznapon is van azért rajtam valami alap makeup, mert jobban érzem magamat tőle. Ettől függetlenül voltam már úgy első randin, hogy nem volt rajtam smink, és még csak nem is azért, mert nem érdekelt a pasi.

Nagyon is érdekelt, és tulajdonképpen alig vártam, hogy a napok óta tartó chatbeszélgetés a hétvégén végre abba az irányba terelődjön, hogy akkor ma este igyunk meg valamit. Csak éppen marha fáradt voltam, úgyhogy nem volt kedvem sminkelni. Nem csináltam ebből különösebben nagy ügyet, nem is sokat gondolkodtam azon, hogy kell-e, illik-e, jobb-e.

Mindehhez persze hozzátartozik, hogy éppen egy nagyon jó ponton voltam az életemben, és fel sem merült bennem, hogy én, így, ahogy vagyok, nem leszek elég.

Ez volt az első randink, de nem ekkor találkoztunk először, addig csak sminkben látott, de hittem benne, hogy nem a pórusmentes bőröm érdekli igazán, hanem amit mondok, gondolok, csinálok. Smink nélkül, de önbizalommal telve érkeztem a randi helyszínére. És hogy hogy sikerült? Májusban volt az esküvőnk. Akkor volt rajtam smink. Januárban születik a lányunk. Na akkor valószínűleg nem lesz.