Az eredeti hajszínem világos barna, egy enyhe vöröses beütéssel, ami csak napfényben látszik igazán, és akkor is csak néha, de én szeretem. Elvileg ennek az árnyalatnak a mélyítésére, élénkítésére tökéletes megoldás a kávés hajöblítés, ami nem túl drasztikus, nem túl tartós és totál természetes megoldás, szóval pont jó volt ahhoz, hogy elnyomjam a hajfestés iránti kényszerem.

A neten fellelt recept szerint egy csésze jó erős kávét kell elkeverni némi hajbalzsammal, és hajmosás után ezzel leönteni a hajat, majd 20 percig állni hagyni, aztán leöblíteni.

Én instant kávét iszok, úgyhogy most is azt használtam, de dupla adag port tettem bele, hadd szóljon. Kevertem hozzá egy kis balzsamot is, de nem nagyon akart feloldódni, és általában úgy nézett ki az egész, hogy elgondolkodtam, akarom-e én ezt a fejemre dönteni, de ekkor már úgy voltam vele, lesz ami lesz, én ezt végigcsinálom.

kavesfestek.jpg

Hajmosás után még a kádban a fejemre öntöttem a löttyöt, értelemszerűen itt nem csináltam képet, de elhiheted nekem, hogy a nyakadból lefelé csordogáló kávé elég bizarr látvány.

A kádból kimászva az is egyértelművé vált, hogy nem árt ehhez az egészhez egy zuhanyzósapka, mert hogy a hajamnak milyen lesz a színe, azt ekkor még nem tudtam, de hogy egy törülközőt menthetetlenül összekávéztam, az már világosan látszott.

20 perc várakozás után ismét a zuhany alá nyomtam a fejem, öblítettem, szárítottam, majd rögtön az ablakhoz mentem, hogy természetes fényben is szemügyre vegyem a végeredményt.

Én úgy láttam, hogy egy kicsit tényleg mélyebb lett a hajszínem, csokoládésabb lett az árnyalata, de nyilván mivel a kávés balzsamban nincs semmi, ami kinyitja a hajszálakat és bezárja a pigmenteket, ez az eredmény nem túl látványos és nem is lehet túl tartós. Ha valaki nem akar hajat festeni, de egy kicsit babrálna a hajszínével, vagy a fakó árnyalatot ütné fel valami élettel, akkor szerintem kiváló megoldás. Ha tényleg más hajszínt szeretnél, mint amilyened most van, akkor menj inkább fodrászhoz.

hajszin.jpg

A bal oldalon az eredeti hajszínem látható, az ideális hajhosszommal. A jobb oldalin a kávés hajbalzsamozás utáni, a „lakásfelújítunk, három hete nincs időm fodrászhoz menni" fazonnal.