Mi, nők, nagyon szeretünk a körmünk színével és formájával játszani. Valamennyire te is biztosan követed a trendeket, még akkor is, ha nem olyan szorosan. Volt, amikor még csak a sima lakk állt a rendelkezésünkre, aztán jött a porcelán műköröm (na, én ebből maradtam ki!), majd a géllakk, aztán az épített géllakk különböző alakzatokban (a kúp alakúról szintén lemaradtam, bár újságíráshoz nem is a legpraktikusabb, ha az ujjaim helyett először a körmöm éri el a billentyűzetet). Ezután volt egy rövid divatja a matt manikűrnek is, most pedig, ha lehet hinni az Instagram-guruknak, az átlátszó köröm lesz a következő trend.

 

Heather Sanders (@heathersanders_) által megosztott bejegyzés,

Persze a köröm alapvetően egy kicsit sem átlátszó, úgyhogy ezt a divatot csak akkor lehet követni, ha építteted hozzá a körmeidet. Ezután már csak egy speciális körömlakk kell, amivel ezt az átlátszó műkörmöt befested, és voilá – kész is a nagyon retró, nagyon ’90-es évek manikűr!

 

Heather Sanders (@heathersanders_) által megosztott bejegyzés,

Mondjuk én biztosan nem fogom kipróbálni, egyrészt a hossza miatt, másrészt a színe miatt – én inkább a visszafogottabb körmök híve vagyok, de akinek megy a stílusához, annak uccu neki! Az egész úgy fest egyébként, mintha átlátszó műanyagot raknál a körmöd végére, a variációs lehetőségek száma pedig természetesen végtelen, úgyhogy egészen nyugodtan szabadjára engedheted a kreativitásodat is!