Sajnos az ünnepi időszak lakomázásai és italozásai nem múltak el nyomtalanul, és nem csak a mérlegen, hanem az arcomon is látom, hogy nem igazán táplálkoztam egészségesen az elmúlt hetekben. Szinte soha nincsenek pattanásaim, nemrég viszont gyors egymásutánban három is kijött rajtam egyszerre, úgyhogy gyorssegély után kellett néznem. Némi netes kutakodás után a The Body Shop teafaolajára esett a választásom, amiről néhánynak egyenesen ódákat zengtek. Úgy tűnik, nem véletlenül: bár ez sem tünteti el a pattanásokat egyik napról a másikra (ilyen szerintem amúgy is csak a mesében van), de viszonylag rövid idő alatt eléri, hogy a patti vörössége enyhüljön, és a gonosz kis pukli visszahúzódjon. Emellett azt is észrevettem, hogy a már kinyomott pattanásokat egy éjszaka alatt látványosan rendbe hozza. Fültisztító pálcikára cseppentek belőle, és így ecsetelem a pattanásaimat naponta 2-3 alkalommal, és nagyon elégedett vagyok vele – szerintem azoknak is biztosan beválik, akik nálam kevésbé szerencsések, és rendszeresen küzdenek az aknékkal.

A 10ml-es kiszerelés ára 3190 forint.