Erre a krémre több okból is nagyon kíváncsi voltam. Először is, nagyon menőnek tartom, hogy a fő összetevője a pándi meggy, másodszor, kollagént tartalmaz, amit már régóta szeretnék kipróbálni, harmadszor pedig mert nagyon elegánsnak tartom a csomagolását. A Helia-D Professional pándi meggyes kollagénes felépítő krém leírása szerint amellett, hogy csökkenti a ráncokat, bőrnyugtató és fertőtlenítő hatása van. Szerencsére ráncaim még nem nagyon vannak, így engem inkább a bőrnyugtató hatása érdekelt, ami viszont már egy alkalom után látszódott, az esti sminklemosás után megjelenő piros foltokat pillanatok alatt eltüntette, a bőröm pedig puha és kellemes tapintású lett. Isteni meggyes, enyhén marcipános illata van, ami felkenés után is sokáig érződik. Mivel nekem hajlamos a bőröm a zsírosodásra, ezért csak hetente egyszer használom, így nem fénylik tőle az arcom. 

Az 50 milis kiszerelés ára: 6035 forint.