Biztosan nem én vagyok az egyetlen, akinek az őszi-téli időszakban nemcsak az arcán, hanem a testén is szárazabb lesz a bőre, ezért már nem feltétlenül válnak be nála a tavasszal és nyáron használt termékek. Én pont ezért kerestem most újat, és próbáltam ki a Juvena Fascianista Skin Nova  testápoló krémjét. Amellett, hogy sima és puha bőrt ígér, a leírása szerint a benne lévő gyömbérnek, kurkumának és ginzengnek köszönhetően a kötőszövetek és az izmok relaxációjához is hozzájárul – magyarul nemcsak hidratál, hanem feszesít is. Mivel még csak egy hete használom, utóbbit inkább érzem, mint látom, viszont hidratálás terén az én bőrömnek tökéletes. A sűrű, szinte testvajszerűen gazdag krémről azt hinné az ember, hogy még fél órva múlva is ragadni fog tőle, de pikkpakk beszívódik, és nagyon kellemes az illata is, amit még jó néhány óra után is érzek. Felkenés után rövid idővel érezhető a hatása, de igazán mindig akkor lepődöm meg újra és újra, mikor este, lefekvés előtt használom, majd reggel végigsimítok a bőrömön, ami tényleg olyan lesz tőle, mint a selyem.

A 200 milis kiszerelés ára 28.400 forint.