Tudom, hogy nehéz az ilyesmiről beszélni, úgyhogy jó példával járok elől, és elmondom a személyes beauty-pokol járásomat.

21 évesen hatalmas elánnal kerestem az igazit, és minden randira úgy készültem, mintha a Nagy Ő rózsaceremóniájára tartanék. Egyik alkalommal kitaláltam, hogy besütöm a hajamat, ami baromi fárasztó dolog, mert rengeteg hajam van, ráadásul akkoriban elég hosszú is volt. Valahol félúton tényleg kimerülhettem, mert egy csavarásnál kiejtettem a kezemből a hajsütővasat. Ez persze még nem volt olyan ciki, de reflexből el is kaptam – természetesen a forró végénél fogva. Egy pillanatig bámultam a saját kezemre, mint aki nem hiszi el, hogy tényleg ekkora idiótaságot csinált.

hajsuto.gif

Elizabeth Meriwether Pictures

Aztán elengedtem a hajsütőt, ami persze ugyanúgy leesett, mint ahogy akkor is leesett volna, ha nem égetem szénné rajta a tenyeremet. Hogy a randi hogy sikerült, arról fogalmam sincs, őszintén szólva még arra sem emlékszem, ki ült az asztal másik oldalán. Csak azt tudom, hogy vörös és duzzadt volt a tenyerem, aminek a lüktetését a hideg söröspoharat szorongatva próbáltam enyhíteni. Mindeközben – bár igyekeztem menteni a menthetőt, és lófarokba fogtam a hajamat – az azért elég egyértelműen látszott, hogy a fejem egyik felén hullámosak a tincseim, a másikon meg szögegyenesek. Azóta is csak az vigasztal, hogy tudom, mindenkinek van legalább egy ilyen ciki sztorija.

Szexi hullámok helyett szemészet

„13 éves voltam, és sulibulira készülődtem a barátnőmmel. Volt egy fiú, akinek nagyon szerettem volna tetszeni, úgyhogy eldöntöttem, hogy extra időt fordítok a frizurámra, és besütöm a frufrumat hajsütővassal. Hogy miért gondoltam anno, hogy ez jól fog kinézni, azóta sem értem. A nem túl nagy méretű lakótelepi fürdőben szépítkeztünk, és épp elkezdtem az ügyködést a hajsütővel, amikor a barátnőm óriási elánnal belökte az ajtót, amivel eltalálta a könyökömet. Azzal a lendülettel a hajam helyett sikerült a forró sütővasat a szemhéjamhoz nyomnom. A velőtrázó sikolyomtól kábé öt percig visszhangzott a tízemeletes, és bulizás helyett természetesen az ügyeleten töltöttem az estét.” (Anita, 37)

katasztrofa.gif

Elizabeth Meriwether Pictures

Aki vérét ontotta a szépségért

„Kamaszkorom elején történt, hogy észrevettem, hogy a bajuszom látványosabb, mint eddig. Féltem, hogy az osztálytársaim ki fognak röhögni, így hát úgy döntöttem megszabadulok tőle. Csak azt nem tudtam hogyan. Féltem segítséget kérni, úgyhogy először szemöldökcsipesszel próbálkoztam, majd mikor rájöttem, hogy ez rettenetesen, fáj borotvával estem neki. Az eredmény: egy rettenetesen kínos magyarázkodássorozat anyukámnak arról, hogy hogyan sikerült kétcentis vérző sebet varázsolnom az arcomra.” (Anna, 20)

szortelenites.gif

WiffleGif

Jennifer Lopez helyett umpalumpa

„Nyolcadikos koromban valamiért elkezdett zavarni, hogy nem vagyok olyan színű mint Jennifer Lopez. Egyes osztálytársaim a törikönyvek helyett az Avon katalógust lapozgatását preferálták, és mint valami vajákos asszonyok, mindenféle kenceficéket tukmáltak a naivabb emberekre. Ahavi zsebpénzemet forgattam bele egy bronzosító önbarnítóba. Amikor megláttam, tudtam, hogy minden forintot megért. A krémben csillámpor és bronz színű folyadék volt. Sohasem láttam annál szebbet. A szaga mint az epoxi gyantáé, de ez sem tántorított el. Hazarohantam és köszönés nélkül zártam be magam a fürdőszobába egy BSB kazetta és a krém társaságában. Ami azután következett, az egy Tim Burton film kivágott jelenete is lehetett volna. 2 fürdőszobaszőnyeg, egy melltartó és a méltóságom jelentős része veszett oda aznap. Cserébe a szörnyű délutánra még hetekig emlékeztetett a tenyerem, ami nikotinos csokoládébarna színű volt még kb. 2 hétig.” (Eszter, 30)

umpalumpa.gif

Wolper Pictures Ltd.

Akinek kihullott a haja a vizsgaidőszaktól

„Fiatal egyetemista koromban mindenféle fura színű hajaim voltak, és hát persze ezeket mindig én festettem magamnak, mert egyrészt olcsóbb volt, másrészt ugye ki értene jobban a hajfestés kémiájához, mint egy 18 éves bölcsészhallgató. Egy időben az arcom jobb oldalán mindig rikító rózsaszínre festettem egy tincset, de a műveletet nagyjából három naponta meg kellett ismételni, mert kikopott a szín. Az egyik vizsgaidőszak idején feltettem a színezőt, majd elmerültem a tételeimben, és teljesen megfeledkeztem az egészről. Csak órákkal később kezdett gyanús lenni, hogy mintha félbehagytam volna valamit. Remegő kézzel nyúltam a tincshez, és ahogy hozzáértem, tőből le is szakadt az egész. Másnap így kellett mennem vizsgázni." (Csilla, 31)

mittettem.gif

Levitan / Loyd