A nagy sikerű Legénykonyha blog szerint „a nyelés s a falás is nyalás” - és én imádom a lányokat enni látni. 

Hogy zavaró-e az a bizonyos plusz öt kiló, nálam attól függ, honnan van. Ha én főztem össze, akkor oké. Mit oké: öröm és boldogság.

Abban a habzsidőzsiben szeretet lakik: egyrészt a megbecsülése annak, hogy törődés van, örömokozás az ízlelőbimbók felől. Szájhagyomány – amikor valakinek főzöl, akkor a csokor virág, a bonbon, meg az egyéb kedveskedések fogják magukat, és nagy sunnyogva elvonulnak macifröccsözni. Másrészt a közös kajálás intim, jó eséllyel előszobája valaminek, amitől a férfi máján túl egyéb szervei is híznak. Akkor meg mit pofázzon, mit kérjen számon, hova menjen panaszra? Sehova: ha én főztem össze, akkor viseljem a következményeit. Hogy például szeretve vagyok érte. 

Az a plusz öt kiló nem számít. 

Az a plusz öt kiló viszont számíthat, ami felett nincs megegyezés, amin nincs masni. Ha zavar a hájfodor, akkor tegyél ellene. Nagy a pofám, mert amikor úgy fél éve a lovak közé dobtam a gyeplőt fogyasztás- és edzéstechnikai szempontból, akkor az addig a sikátorok alján leskelő és sustorgó hájtömeg úgy vetette rám magát, mint elhagyott gazellára valami közepesen intelligens, udvariatlan, de meglehetősen vérszomjas gepárduc. És igen, van ám bennem elég hapsihiszti ahhoz, hogy ez zavarjon. Nyilván el kell jussak odáig, hogy engem is idegesítsen a saját hülye hisztikém – amikor pedig már nagyon idegesít, akkor visszaállok futni. Személyi edzőt fogadok, bokszzsákot püfölök. Ez két szempontból is ideális dolog: a sport lenyugtatja az embert, illetve sőt: 

a sporttól fogysz, basszus! 

Nem az öt kiló plusz idegesíti a csávódat, hanem az, ha nem lépsz, hogy TÉGED NE Idegesítsen. A legtöbb fickó azt szereti, ha a nője, asszonya, fehérnépe elégedett, mint ahogy nyilván fordítva is így van: amennyiben az ipse elégedetlen, akkor a párkapcsolat is lukakkal lesz ékes, és ha a dolog nem oldódik meg, akkor ott ette meg a fene az egészet. 

Szeresd magad, mondta Coelho, és egy rózsaszín költői kép keretében elvonult az edzőterembe kettlebellt lóbálni Oravecz Nórával. 

Egyébként meg a piszkafa, a kiálló borda, a csontosság messze nem csábító ám. NYILVÁN van, akinek az, de részemről, amikor egy kívül-belül gömbölyű lány a zsírtól fénylő kezével, átszellemülten kacsacombról húst szopogat, az nagyobb erény, mint ha heti nyolcvanhét órában súlyokat mozgat meg a gymben. És ezzel szerintem nem vagyok egyedül.