Természetesen az alapszabály az, hogy nem csupán a strandon kell védekezni a káros napsugarak ellen – napközben is olyan bőrápoló és sminktermékek használata javasolt, amik fényvédelemmel vannak ellátva. Ezt az úgynevezett SPF-szám, vagyis a Sun Protection Factor jelzi, ami azt mutatja meg, hogy mennyivel hosszabb időt tölthetsz a napon anélkül, hogy leégnél.
 
„Ha valaki napvédelem nélkül 10 percig tud a napon tartózkodni leégés nélkül, akkor egy 15-ös faktorszámú krémmel 10×15 percet, tehát 150 percre nő ez az időtartam”
– magyarázza Krisztina. Felhívja a figyelmet arra is, hogy h fürdesz, ruhát cserélsz vagy sportolsz, mindenképpen kend újra a krémet, ugyanakkor, a példánál maradva, 150 percnél többet ilyenkor ne tölts a napon.
 
Az évszaktípusod alapján válassz
 
„Alapvetően nem az egyes bőrtípusok (normál, zsíros, száraz, érzékeny) adják meg a választ arra, hogy milyen faktorszámú terméket használjunk, persze ezek is számítanak, például érzékeny bőr esetében a magasabb faktorszám nagyobb védelmet nyújt” – mondja a szakértő. Inkább a rád jellemző évszaktípus szerint kell választani – azaz, hogy világos, szeplős, barackos, bézses vagy kreol árnyalatú-e a bőröd. Krisztina szerint segít a döntésben, ha a saját tappasztalataidat veszed alapul, például, hogy egy forró nyári napon, a városban sétálgatva milyen gyorsan kezded el érezni a nap égető sugarait (fényvédelem nélkül). Aranyszabály, hogy minél világosabb a bőröd, annál magasabb faktorszámra lesz szükséged. „Én személy szerint minden bőrtípusnál SPF50-nel kezdenék, például a Solait 50 faktoros napozókrémével, majd fokozatosan váltanék át a nyár folyamán alacsonyabb faktorszámra, de soha nem mennék SPF15 alá.”
 
fenyvedelem2.jpg
 
Krisztina szerint fontos tudatosítani, hogy a magasabb faktorszám nem fog minket megakadályozni a lebarnulásban. Az a káros UVB- és UVA-sugarak elleni védelmet nyújtja el, amivel nem csak a leégést előzhetjük meg, de a rosszindulatú bőrelváltozások kialakulásának esélyét is csökkenthetjük. „Az, hogy milyen állagú terméket – krém, gél, olaj, spray – használsz, csak rajtad múlik, ugyanolyan védelmet nyújtanak. Inkább az összetevőkre figyelj, hogy ha például érzékeny a bőröd, minél inkább természetes alapanyagokból készült terméket válassz” – javasolja a szakértő.
 
„Vannak ugyan termékek, amiket elméletileg testre és arcra is lehet használni, én mégis azt tanácsolnám, hogy az arcodra külön figyelmet fordíts ebből a szempontból is, hiszen más típusú védelemre van szüksége, mint tested többi részének. A legtöbb arcápoló egyébként már el van látva fényvédelemmel, de azért a faktorszámot itt is igazítsd a bőrtípusodhoz. A Solait Mattító Arc Gél SPF50+ például UVA- és UVB-védelemmel is el van látva, és 8 órán át hidratál.”
 
Óvd a tincseidet is!
 
„A hajadban ugyanúgy kárt tehet a napsugárzás, ezért fontos, hogy azt is védd különböző termékekkel.” – mondja Krisztina. „Ha napozni vagy strandra készülsz, előtte 20-30 perccel fújd be a hajad fényvédő spray-vel, és kétóránként ismételd meg a műveletet a maximális védelem érdekében! Hajmosás után pedig alkalmazz tápláló hajpakolást, a Sisley Hair Rituel Regeneráló hajpakolás növényi olajakkal például szuperül regenerálja a fejbőrt és intenzíven ápolja a tincseidet.” 
 
fenyvedelem3.jpg
 
Ha nem vigyáztál eléggé…
 
Amennyiben megtörtént a baj, és mégis leégtél, különböző hűsítő, nyugtató hatású krémek használatával segítheted bőröd regenerálódását. Ehhez Krisztina a Solait Napozás utáni Lotion-t javasolja, ami E-vitaminnal, aloe verával és uborka kivonattal ápolja a bőrt, miközben megakadályozza a hámlást is. Emellett azt tanácsolja, hogy ilyenkor néhány napig kerüld a napozást, így is segítve a gyógyulás folyamatát.