A szülés utáni testeket bemutató képeken minden rajta volt, ami a várandósság utáni állapotot jellemzi: cuki baba, mosolygós anyuka, narancsbőr, vágás a hason, striák. A fotók mellett a kampány üzenete is megfogott, mivel egyre több hasonló „vállald fel magad”-megmozdulás indul útjára a világhálón, és úgy tűnik, hogy a sok retusált, egyformára filterezett nő mellett igenis van igény erre is.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Mothercare UK (@mothercareuk) által megosztott bejegyzés,

A képek alatt viszont több olyan hozzászólást is olvastam, ami arról szólt, hogy végre valódi anyák mutatják meg magukat, és nem a szülés után hat héttel már forrónaciban rohangáló nők. Itt megállnék egy pillanatra. Szültem én is. Van annyi önkritikám, hogy tisztában legyek vele, szülés után sokkal inkább a striás, itt-ott megereszkedett testű táborába tartoztam.

Viszont azt is tudom: az, hogy mindezt felvállalom, nem jogosít fel arra, hogy pocskondiázzam azokat a nőket, akik előbb nyerték vissza a jó formájukat. Ismerek olyan anyukát, akiről szülés után pár héttel a kutya nem mondta volna meg, hogy valaha is terhes volt. Esküszöm, ha úgy sütött rá a nap, még kis kockákat is láttam a hasán. Mondtam is neki, hogy kapja be nehezemre esik ezt a típust keblemre ölelni, akárcsak azokat a nőket, akik naponta annyit esznek, mint én egy hét alatt, és meg sem látszik rajtuk.

Igen, igazságtalannak tartom mindezt, de sosem mondanám, hogy ők nem valódi anyák. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy megnyerték a genetikai lottóötöst, vagy tesznek azért, hogy ilyen külsejük legyen. Van egy másik barátnőm, aki állította, a szoptatásnak köszönhette, hogy észrevétlenül ledobott tíz kilót, míg én a szoptatásos időszakomban a vakolatot is lerágtam volna az éhségtől.

És leszámítva azt az elenyésző, a magamfajta számára roppant idegesítő csoportot, akik minden erőfeszítés nélkül „csak úgy” jól néznek ki, többségében a nők igenis tesznek a jó alakért.

Bizony, rohadt kevés ember van ám, aki energiabefektetés nélkül ér el az élet bármelyik területén eredményeket.

Eszembe jut erről az egyik kedvenc mondatom: 

 Ha hajnalban véletlenül megébredek,abban az a gondolat a legijesztőbb, hogy vannak, akik ezt szándékosan teszik, csak azért, hogy edzhessenek.

Pedig én is edzek, sőt, leszámítva pár lustább időszakomat, még kifejezetten jól is esik mozogni, de beismerem, hogy hajlamos vagyok a komfortzónámon belül maradni. Na bumm. Ez az én saját ügyem, és hogyan is vehetném a bátorságot, hogy bárkit, aki ennél többre hajlandó, lefikázzak, és olyan sértő megjegyzésekkel illessem, mint hogy ő nem annyira valódi anya, mint én?

Mióta lett az anyaság egy olyan exkluzív klub, ahova belépni csak terhességi csíkokkal vagy lógó mellekkel lehet?

Senki nem kapott még díjat azért, mert az ő striája volt a legvastagabb. Mi, nők mégis hajlamosak vagyunk kimondva-kimondatlanul versenyt csinálni az anyaságból, a szoptatástól kezdve a ki-hogy-néz-ki kérdésig. Hadd áruljak el egy titkot: attól sosem leszel jobb vagy értékesebb, hogy lehúzol másokat, mint ahogy más sikere sem jelenti a te kudarcodat.  

Ráadásul, érdekes módon, a nagyon sportos, kockás hasú, hajnalban a futógépen mosolygó anyukáktól ritkábban hallani, hogy bárkit is leszólnának, vagy kinevetnék azokat, akik másfajta életmódot élnek. Ők inkább foglalkoznak a saját dolgukkal. Lehetne róluk példát venni. Talán ezt (sem) csinálják rosszul.