Az első érvem, amit az arctisztítás fontossága mellett felhoztam, az volt: ha valakinek van ideje reggel negyedórát sminkelgetni, akkor este legyen fél perce a lemosásra is. Ezt a mondatot azóta mantrázom magamnak, mióta a bőrgyógyász szakértőnk elmagyarázta az arcápolási rutin fontosságát, és azóta, mint a kis angyal figyelek rá, hogy ne feküdjek le vakolattal a fejemen.

Vannak viszont esték, amikor ahhoz is lelkierő kell, hogy vattakorongot ragadjak, nemhogy még ilyen-olyan plusz lépésekkel szöszöljek. Az arclemosás viszont szent és kihagyhatatlan. Viszont, mint sajnos kiderült, azt is lehet rosszul csinálni. Sőt, mi több, én is rosszul csináltam idáig. Rajtam kívül pedig valószínűleg nők ezrei szintén.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Nai ✨ (@labeautyologist) által megosztott bejegyzés,

A Labeautylogist videója szerint ugyanis a  #60secondrule, vagyis a 60 másodperces szabály értelmében legalább egy percig kell alaposan mosni az arcot, ha igazán hatékony tisztítást szeretnél, mivel még a legkirályabb, örökké tartó feszes és puha bőrt ígérő cuccnak is kell ennyi idő, hogy hasson.

Bizony, használhatsz akár polinéz csiganyálat vagy kaviáros gyémántdarát is, ha nem érintkezik elég ideig bőröddel, akkor nagyjából semmi haszna nincs.

Alapvetően szerencsés típus vagyok, némi enyhe zsírosodást leszámítva nincs problémám az arcommal, de kíváncsi voltam a módszer eredményeire. Egy héten keresztül arclemosás közben minden alkalommal szépen elszámoltam 60-ig. Arra is figyeltem, hogy - akárcsak a videóban - a nyakrészről se feledkezzek meg, mert erre egyébként hajlamos vagyok. Felváltva használtam egyik nap a kedvenc arctisztító habomat, másik nap pedig a gélemet, és a várt eredmény már első alkalom után megmutatkozott.

Hiába tűnt olykor-olykor gyötrelmesen hosszúnak a művelet, (pedig könyörgöm, a saját bőröm érdekében egy perc nem kéne, hogy soknak tűnjön) a végére az arcomnak tisztább érzete volt, és mintha jobban kisimult volna.

Nem leszek álszent, és nem állítom, hogy minden este követem ezt a szabályt, de próbálok egy héten több estét is rászánni az alapos tisztításra. Amikor kell a motiváció, eszembe jut, hogy hány percig tart, míg kisminkelem magam, vagy hány felesleges percet pazarolok el a Facebookom görgetésével. Ilyenkor pedig szépen elszégyellem magam, és az esti arcmosás közben elszámolok hatvanig. A bőröm pedig már ezért a kevés törődésért is hálás.