De a környezetnek jobban fáj, mint a szívemnek. Tekintve, hogy egy 2016-os jelentés szerint csak az amerikaiak egy év alatt átlagosan 62 milliárd dollárt költenek el szépségápolási termékekre, gondolhatod, mennyi szemét termelődik világszerte akár csak egy nap alatt a szépségükkel törődő nők fürdőjében. Ennek nagy része pedig kicsit sem bio. 

Fogalmazzunk inkább úgy, hogy kőkemény mennyiségű kemikália terheli nap mint nap az egész világon a természetet - főleg, ha ezek a termékek a kukában, vagy a vizeinkben landolnak. 

Az persze tiszta sor, hogy az a legjobb megoldás, ha újrahasznosítható csomagolású, bio összetevőket tartalmazó kozmetikumokat választasz, de azért nem minden fürdőszobai cucc illik bele ebbe a két kategóriába. Nálam például kapásból ott van a körömlakklemosó, vagy a matt rúzs, de a két éve karácsonyra kapott arckrémem is, amit minden egyes takarításnál leporolok és visszateszek, “hátha még jó lesz valamire”.  

De nyilvánvaló, hogy nem lesz jó, sosem fogom használni. Meg már le is járt, azt hiszem (úgy megkopott a csomagolás, hogy nem látom, ezért ki se merem nyitni).

És ezzel biztosan nem vagyok egyedül. Azon felbuzdulva, hogy már mennyi mindent megtettem az otthonomban a környezetvédelemért, úgy döntöttem, ezt a problémát is orvosolni fogom, úgyhogy utánanéztem, mit lehet tenni, ha egy régen nem használt, esetleg lejárt kozmetikum kidobásáról van szó. Ha bármikor szortíroznál a fürdődben, kapd elő ezt a listát, mert mindegyik tipp nagyon hasznos (neked is, meg a Földnek is)! 

1. Nézz utána a márkának!

Szerencsére már egyre több nemzetközi cég foglalkozik azzal, hogy óvja a környezetet - ráadásul neked hasznos formában! A Lush-nál például visszaviheted a megvásárolt termékek csomagolását, és minden ötödik fekete doboz után kapsz egy ajándék arcmaszkot. De a MAC-ben is megéri vásárolni, hiszen a Back-to-MAC nevű kezdeményezésüket kihasználva simán hozzájuthatsz például egy új rúzshoz. De ez csak két példa - érdemes megnézned az adott márka honlapján, hogy milyen lehetőségeid vannak a visszavitelre, simán lehet, hogy még jobban is jársz, ha nem a kukába dobod a megunt, lejárt, vagy üres terméket. 

2. Add le hulladékgyűjtő udvarokban!

Erről eddig én nem sokat tudtam, de megnyugtató, hogy legalább néhány olyan hely létezik, ahol le tudod adni a veszélyes hulladéknak számító lejárt kozmetikumaidat. Mivel az erre vonatkozó rendeletek szerint minden településen kötelező biztosítani a háztartásokban keletkező veszélyes hulladékok kezelését, érdemes utánanézned az FKF honlapján, hogy hol található hozzád közel olyan udvar, ahol beveszik a lejárt kozmetikumaidat is.  

3. Mentsd meg a csomagolást!

Ha már összegyűlt jó pár lejárt kozmetikumod-sminked, vegyél elő egy befőttesüveget, mindegyiknek a tartalmát szórd-öntsd-kapard bele, zárd le jól, vidd el az említett hulladékgyűjtőbe, aztán jöhet a csomagolás kezelése! Mosd ki, és használd (jól kifertőtlenítve) újra otthon a tégelyeket, vagy válogasd szét és tedd őket a szelektív kukába - így megnyugodhatsz, hogy a lejárt cuccaid minden egyes darabja jó helyre kerül. 

4. Kreatívkodj!

Ha lejárt a szemhéjpúdered, csinálj belőle egyszerűen körömlakkot! A kiszáradt szempillaspirálodból pedig - egy alapos tisztítás után - szuper szemöldökformázó lehet. De az sem rossz megoldás, ha a lejárt tonikodat nem kidobod, hanem egyszerűen felhasználod az alkoholtartalmát az üveg-és tükörfelületeid tisztítására. A lejárt rúzsodat pedig add oda az unokahúgodnak, hogy rajzokat csináljon vele! Rengeteg megoldás létezik, hogy ne kelljen a kukában landolnia az adott sminknek, vagy csomagolásnak... Csak egy kis odafigyelés kell, és simán a felére csökkentheted a hulladéktermelésed.

5. Válassz körültekintőbben! 

Ha már kellő óvatossággal megszabadultál minden káros anyagot tartalmazó, lejárt kozmetikumodtól, itt az ideje okosabban válogatnod! Szerencsére már rettentően széles a paletta, és nemcsak a bőrödnek tesznek jót a természetes alapanyagok, hanem a környezetnek is... Pluszpont a MÁR újrahasznosított csomagolású termékeknek! Ha legközelebb hezitálsz, gondolj bele: nem jobb érzés a 100%-ban bio, lebomló anyagokat tartalmazó arcradírt leengedni a lefolyón, mint a mikroműanyag-szemcsékkel radírozó, kemikáliák miatt felhabzó terméket? 

Amit pedig SOHA ne csinálj: 

Sose húzd le a vécén, és sose dobd be csakúgy a szemetesbe a lejárt kozmetikumokat és sminkeket! A bennük lévő anyagok rettentően káros hatással lehetnek a természetre, így tényleg jobb, ha veszélyes hulladékként kezeled őket (ugyanúgy, mint például a lejárt elemeket, vagy gyógyszereket). Bocs, de itt jön a közhely: kis lépés neked, nagy lépés a Földnek, az emberiségnek, mindenkinek.