Hamarosan mozikba kerül Az oroszlánkirály fotórealisztikus változata és, ahogy már több korábbi Disney mese esetében is történt, a filmmel egy időben piacra dobnak egy sminkkollekciót, amit a mese ihletett. Ez Sir John x Luminess Lion King Limited Edition Collection néven fut majd, amit az a Sir John tervezett, aki nem mellesleg Beyonce világhírű makeup artistja is.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Style Gods (@stylegodsindia) által megosztott bejegyzés,

Az inkább komolyabb és vadabb, mintsem cuki designról egyébként a tervező egy interjúban azt mondta, hogy a sminkek csomagolását csak részben inspirálta maga a mese, a meleg és gazdag színek ötlete egy afrikai szafari túra közben jutottak eszébe. Ám az olyan fantázianevek, mint például a Légy Bátor, Zazu, vagy a Trónszirt mind a mesében szereplő karakterek, ikonikus mondataik, valamint a helyszínek után születtek.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

S I R J O H N (@sirjohnofficial) által megosztott bejegyzés,

A kollekció egy hat színt tartalmazó kontúrozó palettából, 12 színt tartalmazó szemfestékből, két folyékony és két "hagyományos" rúzsból, egy highlighterből, és egy színezett ajakápolóból áll. (A folyékony ajakrúzsokat egyébként úgy tervezték, hogy arcon pirosítóként és szemhéjon szemfestékként is lehessen használni őket.)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

𝐿𝒾𝓃𝒹𝓈𝒶𝓎 𝒮𝓂𝒾𝓉𝒽 (@sheramamom) által megosztott bejegyzés,

Egy rúzs 24 dollárba (6700 forint), míg a teljes kollekció 250 dollárba (70500 forint) kerül, és sminkmester hivatalos oldaláról is megrendelhető.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

S I R J O H N (@sirjohnofficial) által megosztott bejegyzés,

Na, ezek után te is kedved kaptál hozzá, hogy Rafikihoz hasonlóan hatalmas (arc)festésbe kezdj?