A kanadai Western University kutatása szerint ugyanis azok az apró ráncocskák, amelyek mosolygás közben jelennek meg a szemeink körül, sokkal őszintébbé teszik mások számára az arckifejezésünket. Sőt, még abban is segítenek, hogy érzelmileg jobban összekapcsolódjunk a másikkal.
 
Ezt az úgynevezett „Duchenne-mosoly” okozza,
amelynek során nem csupán a járomcsonti izmunk emelkedik meg, hanem szemkörnyéki izmaink is összehúzódnak, ráncokat formálva a bőrünkön – a nem Duchenne típusú mosolynál ezzel szemben csak a járomcsonti izom mozdul. Ez egyébként nem kizárólag az őszinte mosolyt, de a fájdalmat és a szomorúságot is kifejezheti.
 
A kutatás során digitálisan manipulált portréfotókat mutattak a résztvevőknek, amelyeken az arcok hol Duchenne-mosollyal, hol anélkül voltak láthatóak. Az alanyok szinte minden alkalommal őszintébbnek titulálták azokat az arckifejezéseket, ahol a szem is bekapcsolódott akár a mosolygásba, akár a szomorúság kivetülésébe.
 
Egy speciális eszköz segítségével pedig azt is megvizsgálták a kutatók, hogy ez a választás inkább tudatos vagy tudatalatti volt-e. Ehhez egy olyan masinát használtak, amely a résztvevők jobb- és baloldali szeme elé egyidejűleg vetített ki képet, ezzel kényszerítve az agyat arra, hogy válasszon közülük aszerint, melyiket ítéli meg érdekesebbnek, szimpatikusabbnak – ezt úgy tudták lemérni, hogy a választott képre az adott oldali szem gyakrabban, illetve hosszabb ideig fókuszált. Természetesen már mondanom sem kell, hogy a Duchenne-mosolyos képek nyertek itt is.
 


Giphy

Szóval, ha ki akarod szúrni, valaki mennyire őszinte veled, csak figyeld a szemeit! Oké, a címmel ellentétben mi ettől még nem hajítjuk rögtön kukába a kedvenc és féltve őrzött korrektorunkat, de legalább már tudjuk, hogy a szarkalábaknak funkciója van. Jobb híján pedig egyelőre be kell érnünk ennyivel...