A töri szakos elméletek alapján az ajakdíszítés 5000 évvel ezelőtt, Mezopotámiában vált elsőként a helyi diszkósok és szépészeti influenszerek jóvoltából a mindennapok részévé – ez még nem a mai rúzs volt ugyan, de valami nagyon hasonló. A mai értelemben vett rúzs 1.0-ás verzióját 4000 évvel később egy andalúz orvos boszorkánykonyhájában alkották meg: rúd formájú, illatosított, piros. Rúzs. 

A 16. században I. Erzsébet királynő már szinte túltolta az alkalmazását – arról, hogy a bizonyos főlovász Robert Dudleyt mennyire idegesítette a dolog, a történelem mélyen hallgat, a film meg nem tér ki rá. Pedig a fokozott rúzshasználat elterjedése Hollywoodnak köszönhető – tessék csak csekkolni mondjuk a Casablancát, hát csóri Ingrid Bergman szája még fekete-fehérben is olyan vörös, hogy bele lehet vakulni. Nyilván nehéz lehetett a piperével cseszekedni, miközben végigmenekülöd Európát a nácik elől, de ez most itt mellékvágány. 

Hiszen a rúzs, az milyen jó már. 

A rúzsozott ajak, ha ízléses: szép. A Fogalmatlan Fickók erről nyilván többet tudnak mesélni, de eleve micsoda nehéz műfaj lehet a felhelyezés. Mikor sok? Mikor kevés? ÉS AZ A BAROMI SOK SZÍN. Reggel áll a tükör előtt a nő, s azon tanakodik, vajh’ vámpír legyen ma, Scarlett Johannson a Red Sparrowból, vagy visszafogott butikos. Esetleg pornós könyvtáros. Mennyi lehetőség, basszus! És akkor azt még ide sem vettük, hogy benne van a pakliban, hogy a csávót, akiért a rúzs felkerül, a dolog a.) hidegen hagyja; b.) idegesíti. 

Jó, nyilván nem csávó miatt kerül fel a rúzs. De HÁTHA. Hadd higgyünk benne. Ha hiszünk benne, akkor ugyanis az összekent fehér ing, a szájra tapasztott piros nem nyűg lesz, nem mosási tétel, hanem kedvesség meg kitüntetés. Már-már – ha meg nem sértek senkit - trófea.   

Mondjuk, ha megsértek bárkit, akkor is.  

Idegesíteni valószínűleg nem idegesíti a hapsit, engem pl. csak akkor idegesítene, ha egyúttal fel tudnám szívni magam egy pohár sztracsatella fagyitól is. Vagy ha dühítene a karácsonyi ajándék műfaja. Ugyanakkor, ha a nő jól érzi magát, fürdik a csajsziságban attól, hogy az ő szája, az ő szája VÖRÖS, mint a hóra cseppent vér, mint a május 1. 1960-ban, akkor kik vagyunk mi, hogy ettől elvegyük a kedvét holmi fehér felületek összedurvulása felett érzett durcáskodásokkal? Szabjon határt a jó ízlés meg a környezet, ne a csávó. Vagy, ha a fickót zavarja, akkor beszélje meg. Kommunikálja le. Aztán menjen sírni a haveroknak a Kakasba, ha kidobják. 

Van ebben azért valami mágia ugyanis. Tény, hogy már a felhelyezés is szakrális húrokat penget. Nem véletlen, hogy a női piperéskedés körül akkora a kavarás – szeánsz az, amit szegény hapsik sose fognak megérteni. 

Ha a rúzsozott ajak a női genitáliák leképezése csupán, akkor sajnos el kell higgyük, hogy a szerelem szimpla biokémia, és a mikulás, az nincs is.  Ne kelljen már elhinni.