Pár évvel ezelőtt volt szerencsém elutazni Balira, ahol egy forgatáson vettem részt. Szinte teljesen kezdő voltam, próbáltam beilleszkedni a stábba, amikor megtörtént a – ma már vicces sztoriként emlegetett, de akkor szociális katasztrófának megélt – "zöldülésem". Kimásztam a medencéből, és amint elkezdett megszáradni a hajam, leginkább egy kiló avokádót megkajált liba ürülékére hasonlító árnyalatba fordultak a tincseim. 

Mindenki röhögött, én is (nyilván kínomban), úgyhogy visszarohantam a hotelbe, és hamvasító samponnal dörzsiztem egy ideig, reménykedve, hogy nem marad ilyen a fejem még két hétig. 

Szerencsére tényleg nem, egyetlen hajmosással visszatért a szép szőke színem, de nem hagyott nyugodni a dolog. Már akkor elkezdtem gyanakodni, hogy esetleg a klór lehetett a hibás, ráadásul rengeteg fórumon felelőssé is teszik a zöldülésért. Viszont éreztem, hogy ez nem lehet 100%-os válasz, hiszen egy csomó másik klóros medencében úsztam már, és ép fejjel másztam ki belőlük... Kis kutatómunkának hála pedig kiderült, tényleg valami más a hajzöldülés oka.  

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Zuly's_beauty_salon💋 (@zulysbeautysalon) által megosztott bejegyzés,

Már tudom, hogy a víz réztartalma okozza azt a kínt, amin szinte minden szőkített hajú nő átment már legalább egyszer.

Legalábbis az Allure és a Swim University cikkei szerint. Mivel a magas réztartalom a kútvizekben gyakori, ezért is van az, hogy csak bizonyos medencékből jössz ki zöld fejjel – nagy valószínűséggel azokból, amelyeket kútvízzel töltöttek fel.  

De hogy működik? Mitől lesz zöld?  

Az egész színtiszta kémia, és a sejtésem nem volt rossz, tényleg kell hozzá klór: ez az összetevő ugyanis oxidálja a réz molekuláit, amelyek – bizonyos kémiai folyamatok miatt – a haj alkotóelemei közé tartozó fehérjékhez kötnek. Ez pedig zöldes árnyalatot eredményez a hajszálakon. Jó, mi? Bárcsak kémiaórán ezt is vettük volna! Lehet, hogy jobban tudtam volna figyelni... 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Jennifer Alice (@siriusly_jenny) által megosztott bejegyzés,

Mit tehetsz ellene? 

Nos, azt nem mondhatom, hogy alaposan vizsgáld meg minden strand minden medencéjének réztartalmát, de szerencsére nem is kell ezzel foglalkoznod. Fürödj nyugodtan, merülj nyugodtan, csak annyit tehetsz, hogy időben reagálsz: amint meglátod a hajad zöldes árnyalatát (már vizesen is simán lehet észlelni), irány a zuhany! Nem kell sampon, tapasztalataim szerint egy alapos öblítéstől is elmúlik, mert szerencsére egyáltalán nem tartós ez a szín. Persze a legjobb még mindig az, ha hamvasítóval megmosod, és alapos ápolást adsz a hajadnak utána... Ám ha izgalmas hajszínekkel akarsz kísérletezni, csak ajánlani tudom a rezes-klóros áztatást. Tényleg elég egyedi lesz a végeredmény!