Zöld teát öntöttem a leégett fejbőrömre, és nagyon bejött

Párizsban jártunk a barátommal egy hosszúhétvége erejéig nemrég. A város csodálatos volt, mint mindig, négy nap viszont elképesztően kevésnek tűnt arra, hogy végigjárjuk, úgyhogy jó turista módjára jegyet vettünk a helyi hop-on hop-off buszokra, mert ezekkel legalább gyorsan tudtunk közlekedni látnivaló és látnivaló között.

Bár a vérbeli utazók biztosan megköveznek ezért, de abszolút jó élmény volt az emeletes busz tetejéről figyelni a várost (persze le is szálltunk, és körbejártunk mindent!), ráadásul az idő is gyönyörű volt, harminc fok, szikrázó napsütés, sehol egy felhő. Na, itt történt, hogy a fejbőröm annyira leégett, hogy pár nap múlva már a hajam is hullani kezdett miatta. A fájdalom hagyján, inkább attól féltem, hogy ha nem csinálok semmit, akkor előbb-utóbb az egyébként sem dús hajkoronám még jobban megritkul.

Nem vagyok egy nagy gyógyszerpárti, először szeretem természetes módszerekkel megpróbálni megoldani a problémákat, aztán nyúlok a patikai szerekhez – meg hát ilyen témában igazából nem is nagyon találni semmilyen gyógyászati készítményt, ami tényleg segíteni tudna. A legtöbb helyen csak azt olvashatja az ember, hogy minél természetesebb sampont és balzsamot használjunk, aztán reménykedjünk a legjobbakban.

Rengeteg helyen ajánlották viszont azt, hogy érdemes zöld teával leönteni a frissen mosott hajat (illetve nyilván inkább a fejbőrt), mert a benne található antioxidánsok és a tannin nagyon jól csökkentik a gyulladást – a leégés pedig gyakorlatilag ez, a bőr egy gyulladásos állapota.

Szóval, megmostam a hajamat a szerencsére egyébként kifejezetten természetes összetevőket tartalmazó samponommal, aztán egy utazáshoz vásárolt flakonból (amiről itt írtam bővebben) rálocsoltam a zöld teát, amit a szokásos módon készítettem el, csak nyilván megvártam, amíg kihűl. Nem mostam ki, hanem törölközőt csavartam a fejemre, és vártam.

Azt egyébként már azonnal éreztem, hogy jólesik a fejbőrömnek a tea, kicsit megnyugtatta, és kevésbé volt kellemetlen rátekerni a hajamra a törölközőt is. Egy-két óra elteltével is megmaradt a hatás, de igazából csoda nem történt, és még mindig fáj egy kicsit a fejbőröm – gondolom, ez is olyan dolog, amit többször meg kell majd ismételnem ahhoz, hogy rendesen kifejtse a hatását. Szerencsére nem nagy fáradság, a maradék zöld teát pedig még meg is ihatom, úgyhogy biztosan megcsinálom még párszor, hátha segít szegény, napsütötte fejbőrömnek egy kicsit a gyógyulásban.