Abban valószínűleg egyetérthetünk, hogy a @___serafina nevű Twitter-felhasználó anyuka jó döntést hozott, amikor nem engedte tízéves lányának a műkörmök viselését. Az egész ügy úgy kezdődött, hogy a kislány rágta a körmeit, ezért a nő alkut kötött vele: ha abbahagyja ezt a rossz szokást, akkor csajos délutánok keretein belül fognak közösen manikűrözni. Azóta ő lakkozta a lány körmeit, ám a műköröm kérdésben nem nyitott vitát. A vagány kiscsaj pedig gondolt egyet, és saját kezébe vette a dolgot: agyagból készített magának körmöket, ráadásul nem is akármilyeneket!
 
Persze, minden gyerkőc szeret játszani a sárral, agyaggal, vagy épp körömmatricázik, lakkozgat, na de hogy tökéletes mandulaformájú körmöket készítsen?! A végeredményre simán befizetnék én is, ha hordanék műkörmöket, hiszen a matt árnyalatot kifejezetten szeretem. Le a kalappal a kislány kreativitása előtt!


 Természetesen rengeteg komment érkezett a kép alá, mindenki oda meg vissza van az agyagkörmökért, sőt, az is kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó – az egyik hozzászóló posztolt egy képet, miszerint a kistesója ugyanezt a módszert alkalmazta nemrég.
 
 
Bennem pedig az fogalmazódott meg, ha ezek a gyerekek már ilyen fiatalon is ennyire kreatívak, akkor – „kis” túlzással – 20 év múlva egy egészen más világra ébredünk majd. Lehet, hogy nekem is egész máshogy alakult volna az életem, ha az a macska most itt lenne a combomon?! Mindenesetre nagyon örülök, hogy nincs.