Általában a szépség a tökéletességre törekszik - ez még most is általános igazság annak ellenére, hogy a természetességet is kezdjük elfogadni követendő példaként. Az idei londoni divathéten viszont egy csendes lázadás kezdődött: a modelleknek olyan körmei voltak, melyekhez hasonlóval én nem mernék utcára menni, ők viszont úgy hordták őket, mint trendi divatkiegészítőket.

Ráadásul ezt a manikűrt nem csak egyetlen kifutón lehetett látni, több dizájner gondolta úgy, hogy akkor mostantól így küldi ki a modelljeit a nagyközönség elé. A különböző tervezők másból inspirálódtak persze (volt, akinek hacker témára épült a divatbemutatója, és azt akarta kifejezni, hogy a hackercsajoknak a körömlakkja is letörik a sok munkától), de volt egy közös pont: a kifutón vonuló lányoknak úgy nézett ki a körmük, ahogy nekem szokott, ha lusta vagyok megvárni, amíg megszárad rajta a lakk, és belenyúlok valamibe.

Persze azért nem biztatlak, hogy kifejezetten így fesd ki a körmeidet, és szánt szándékkal legyél igénytelen - az én olvasatomban az egész inkább egy kis visszafogott lázadása a divatszakmának a lassan ódivatúvá váló tökéletesség ellen, és állásfoglalás afelé, hogy lehet az is szép, ami tökéletlen. Mondjuk, ezek a körmök pont nem. De általánosságában azért nagy igazság ez is.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Preen By Thornton Bregazzi (@preenbythorntonbregazzi) által megosztott bejegyzés,