Megszámoltam, 25 db körömlakkom van itthon. Azt hiszem, ez sok, de úgy sikerült ennyit összegyűjteni, hogy hosszan kísérleteztem. Két fő problémám volt: az egyik, hogy a legtartósabbnak tűnő körömlakk is nagyjából 4 napot bírt ki a körmeimen, a másik pedig az, hogy nem vagyok körmös, nincs kézügyességem, ezért mindig a körömlakkok ecseteire kentem a hibát, hogy amiatt nem tudom ügyesen és tökéletesen felkenni. Nyilván. Sokat járok H&M-be, de először egy bécsi üzletben láttam körömlakkokat, addig fogalmam sem volt róla, hogy a H&M-ben árulnak ilyesmit. Rengeteg szín közül választhattam, de végül csak egy bordót bátorkodtam megvásárolni, mert nem sok reményt fűztem hozzá. És amúgy is várt itthon a végtelen mennyiségű egyéb körömlakk. Hazaérve, már ahogy elkezdtem felkenni, pontosan tudtam, hogy ha van igazán jó minőségű körömlakk, az most került a kezeim közé! Végre egy jó ecsettel rendelkező lakk, melynek köszönhetően már nem érzem olyan ügyetlennek magam. Egy réteg is bőven elég volt belőle, a színe pedig csodálatos! Természetesen azóta több színt is beszereztem, és egyikben sem csalódtam. Amellett, hogy gyorsan szárad, nekem 1 hétig tökéletesen elvan a lakk a körmeimen, nem akarok hazudni, vigyázok is, hogy ez így legyen, de messzemenően a legtartósabb körömlakkom ever!

 

A 8 ml-es kiszerelés ára 1.290 Ft