Nagyon tetszenek a matt rúzsok,  úgyhogy elég sokat kipróbáltam már. Volt egy-kettő, amit megszerettem, de alapvetően ritkán nyúlok hozzájuk, mert vagy túlságosan szárítanak, vagy csomósan kopnak, és szinte lehetetlen őket szépen újrakenni. Pont ezért voltam kicsit szkeptikus, mikor először felkentem a  Pixi MatteLast Liquid Lip folyékony matt rúzsát. Teljesen őszintén mondom, hogy szinte sokkolt, hogy mennyire jó: ettem, ittam, kávéztam és még szundítottam is benne egyet, és csaknem hat óra után is gyakorlatilag makulátlan volt.  Egy kicsit sem száradt ki tőle a szám, és a minimális kopásra, amit ennyi idő alatt produkált, simán rá tudtam frissíteni anélkül, hogy kényelmetlen, vakolatszerű réteget képzett volna az ajkaimon. Villámgyorsan a kedvencem lett, az hiszem, hogy jobb matt rúzst én még sosem próbáltam.

Az ára 3990 forint.