Mivel nem vagyok rutinos kontúrozó, a sminkkészletemben kontúrpalettából van a legkevesebb. Rendszeresen pedig konkrétan csak egyet használok, mert ez az a termék, aminek a színe és az állaga is leginkább közel áll hozzám, és mivel „csak” két szín van benne, még én is képes vagyok teljes biztonsággal sminkelni vele. A Sleek Face Contour Kit-jéről van szó, ami egy barnás árnyalatú csontosító, és egy világosabb highlighter púderből áll. Háromféle színtípusban kapható, úgyhogy akár világosabb, akár sötétebb tónusú a bőre valakinek, szinte biztosan talál magának megfelelőt. Könnyen és szépen eldolgozható, rétegezhető is, természetes eredményt lehet elérni vele, ráadásul nagyon sokáig elég. Hozzám hasonlóan kevéssé gyakorlott kontúrozóknak, illetve első kontúrpalettának szerintem tökéletes, ár-érték arányban is kiemelkedően jó termék.

Az ára 3700 forint