A hajjal, illetve a hajvágással kapcsolatban kering talán a legtöbb babona. Az egyik klasszikus, amit már mindenki hallott – ha mástól nem, akkor a Szex és New York Samanthájától: ha kihúzol egy ősz hajszálat, akkor három másik jön el a temetésére, azaz három új ősz hajszálad lesz. Bármilyen rémisztően is hangzik ez, aki kicsit odafigyelt a suliban biológiaórán, az tudja, hogy egy hajhagymából általában egy hajszál nő ki, szóval valójában nincs mitől tartani. Az, hogy idővel mindenkinek folyamatosan egyre több ősz haja lesz, természetes, ha kitépi az első fehér szálakat, ha nem – de jobb őket békén hagyni, mert a sűrű, de ősz hajnál a sűrű és ritka sokkal rosszabbul néz ki.

Migrénesek kedvence lehet az a mondás, mi szerint ha Nagypénteken vágatsz hajat, akkor az év hátralévő részében elkerül a fejfájás. Szerintem ezt sem érdemes készpénznek venni, de azért egy próbát megér.

A kínai újév napján pedig azok, akik gazdagok szeretnének lenni, lehetőség szerint ne mossanak hajat, mivel ez állítólag egyúttal elmossa a jó szerencsét is.

Ha pedig már hajvágás: létezik egy olyan hiedelem is, mi szerint a levágott hajat minden esetben el kell égetni, mivel a kidobása balszerencsét hoz. Arról sajnos nem szól a fáma, hogy mi van akkor, ha nem égetik el, de nem is dobják ki, hanem például paróka készül belőle. A kisbabák haja pedig úgy tűnik, a szabályt erősítő kivétel lehet a babonák rendszerében, mivel állítólag az első hajvágásuk után érdemes megtartani egy tincset, mert szerencsét hoz. Ki érti ezt?

Emellett ráadásul állítólag még fésülködésnél sem lehetünk elég óvatosak, mivel úgy tartják, hogy ha leejtjük a hajkefét, miközben a tincseinket fésüljük, akkor hamarosan csalódásban lesz részünk.

Leejteni egyébként a kézitükröt sem szerencsés, mivel a szinte mindenki által ismert babona szerint a törött tükör, akár fali, akár kompakt, hét év szerencsétlenséget jelent (meg kapásból némi takarítást is). Tükörügyben még azt is érdemes tudni, hogy létezik olyan hiedelem, ami állítja: nem szabad tükröt úgy felakasztani, hogy csak a fejünk látsszon benne, mert aki ilyenben nézegeti magát, annak sokat fog fájni a feje.

A végére pedig egy kis szösszenet a manikűrmániások örömére: találtam olyan szöveget is, amiben az áll, hogy pénteken, és szombaton sem szabad körmöt vágni, mert az is balszerencsét hoz, szóval ennek fényében a manipedit is érdemes okosan időzíteni.

Kihagytam valamit?