Igyekszem minél jobban visszaszorítani az egyszer használatos műanyag-fogyasztásomat, hetekig, sőt, akár hónapokig használom ugyanazt az ebédes dobozt és csak akkor cserélem le, ha nem bírom befejezni a tartalmát. Ilyenkor ugyanis ahelyett, hogy ételhulladékot gyártanék, inkább elajándékozom azt, ami megmaradt. Ezen kívül a ruháimat is az esetek többségében tényleg akkor rakom csak szennyesbe, ha már koszosak. Szóval a magam kis lépéseiben én is próbálom megtenni amit tudok, és lehetőleg annál is egy hajszálnyival többet azért, hogy csökkentsem az ökológiai lábnyomomat.

És bár azt minden további nélkül el tudom képzelni, hogy egy ponton a tamponokat, betéteket mensibugyira cseréljem, valamint nem borzaszt el az a gondolat se, hogy egy-két zöldséget magamnak termesszek, megugorhatatlan váltásnak tűnik számomra, hogy a ruhavásárlásomat turkálókból oldjam meg.

Ebben pedig nem valami kimasszírozandó gyerekkori trauma van. Kislányként voltam átlagos boltokban és turikban is, szerettem innen és onnan származó ruhákat is, ám amióta ennél jobban öntudatra ébredtem, lassanként megfogalmazódott bennem, hogy én bizony utálok használtruha-boltokban vásárolni. 

Egyrészt bármilyen secondhand-üzletbe megy az ember, van egy sajátságos képe a boltoknak. Egyfajta fakó összevisszaság, ami van akiből az izgatott vadászösztönt váltja ki, az én OCD-m viszont nem viseli jól a számomra túl nagy következetlenségben egymás mellett lógó ruhákat. Nem is beszélve arról, hogy a kommersz-turikban sokszor a káoszban lógicsáló ruhák még gyűröttek is, ami szintén nem azt a benyomást kelti bennem, hogy álmaim göncei várnak rám a fogasokon.

Emellett ott van az a szag is. Az a tipikus turkálós szag, amit a tisztaság illatának kéne nevezni, de amint megcsapja az orrom, bennem pont az ellenkező hatást váltja ki. Úgy érzem tőle, mintha itt valaki nagyon agresszívan tisztította volna ki a ruhákat, amiknek ha ilyen intenzitású pucolásra volt szükségük, akkor minden bizonnyal nagyon koszosak.

turibent.jpg

De persze azt sem tagadom, hogy ebben a nagy turi-ellenállásomban egy jó adag lustaság is van. Egyrészt türelmetlenebb típus vagyok annál, hogy jól érezzem magam attól, hogy sokáig válogatok a ruhák között, hogy megtaláljam az igazi turikincset. Másrészt túlzottan elkényeztettek az átlag ruhaboltok azzal, hogy egy-egy darabból több méret van. Én speciel még a fast fashion boltokban is sokszor lukra futok a nekem tetsző darabokkal, mert annyira kommersz méret vagyok, hogy gyakorlatilag az új kollekció leszállításakor ott kéne toporognom a bolt ajtaja előtt, hogy megszerezzem a nekem megfelelő darabokat, ez pedig egy turinál halmozottan érvényes. 

Minderre nem vagyok büszke, és nem is azért írok róla, hogy nagy anti-seconhand szeptembert indítsak, mert nincsen alapvetően semmilyen kifogásom a műfaj ellen. Sőt, titkon csodálattal vegyes irigységgel nézem a barátnőim turiturnéit, és a menő cuccaikat, amiket a vintage shopokból szereztek. Nekem azonban se szemem, se türelmem nincs a turkáláshoz, nem is beszélve a fent említett, bennem rossz érzéseket keltő látványról és szagról. Ezzel pedig egész biztos, hogy nem vagyok egyedül.

Ám nekünk, anti-turkálóknak is megvannak a lehetőségeink arra, hogy óvjuk a Földet.

Az első kézenfekvő megoldás, hogy minőségi, lehetőleg hazai, és még jobb, ha környezettudatos tervezőktől vásárolsz hosszan tartó darabokat. De nem vagyok álszent, ez egyelőre sajnos nekem sincs benne a ruhavásárlási rutinomban, bár nagyon nagyon szeretném.

Amivel azonban mégis igyekszem tenni a textilipari túltermelés ellen, hogy - a turis barátnőimhez képes is - kifejezetten ritkán és kevés ruhát vásárolok. Ha egymás mellé tennénk az én egyéves ruhavásárlásomat a barátaiméval, biztos, hogy kisebb lenne a kupacom. Nekem egyelőre sikerült az évi két nagyobb (tavasz-nyár, ősz-tél) shoppingolást betartanom, és az elmúlt években még ezek sem a leszakadnak-a-karjaim-a-sok-csomag alatt típusú vásárlásokvoltak. Sőt, azt is elárulom, hogy tavaly még ennyit se vásároltam: bár nem saját választás volt, de egész évben összesen egy-két darabbal bővült csak gardróbom, és ez idő alatt olyan kincseket fedeztem fel a ruhásszekrényemben, amiknek már a beszerzésére sem emlékeztem. 

Emellett pedig, ha már mégis használt ruha, akkor ruhacsere. Míg a bálabontós hádázás és a csajos vintage shopozás nem jöttek be nekem, addig a ruhacserézés annál inkább. Talán attól, hogy látom, kitől jön a ruha, ki hordta előttem, ideális esetben már viselet közben is láttam, máris sokkal vonzóbbá teszik számomra azt, hogy valaki más után hordjam a ruháját. És míg turkálóból soha nem sikerült éveken keresztül hordós, beleszeretős darabbal hazatérnem, a barátnős és munkahelyi ruhacserékről mindig.

Szóval, ha titkon te is mindig utáltál turizni, akkor megnyugodhatsz, ketten már biztosan vagyunk így ezzel. És ez sem feltétlenül baj, de nem is jelenti feltétlenül azt, hogy szét kellene tárnunk a kezünket, és két marékkal kellene lekapkodnunk a ruhákat a fast fashion boltok fogasairól.