Nem is olyan régen írtam a kismamaruha-vásárlás pokláról, amiben felidéztem, milyen trendi és jónő volt a Jóbarátok Rachele, mikor a sorozatban terhes volt. Nos, mióta jómagam is gyereket várok, egyrészt rá kellett jönnöm, hogy kisujjból lehetetlen kirázni azt, hogy az ember olyan divatos legyen mint Jennifer Aniston a műsorban, plusz most már azzal is a saját bőrömön szembesülök, hogy nő még annyira csinos terhesen nem volt, mint Rachel. Persze, én is tisztában voltam azzal, hogy a gyermekvárástól a testem meg fog változni, de szerintem erre nem lehet igazából felkészülni.

És egész biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen nő, akinek beletelt egy kis időbe, mire elkezdett hozzászokni az új testéhez.

Mikor pedig ezt mondom, akkor nem arra értem, hogy megváltozik a súlypontod és ezt kell megszoknod, hanem arról beszélek, hogy igenis egy idő után, ahogy a várandósság egyre előrehaladottabb, egy egyre ismeretlenebb ember néz vissza rád a tükörből. Bár én eddig megúsztam azt, hogy nagyon pattanásossá váljak, és elszíneződjön a bőröm (ami több barátnőmnél is jelentkezett), az én esetemben az ekcémám lobbant be gőzerővel, főleg az arcomon. Ami mellett ott van, hogy az ember testén mindenféle hosszú és sötét szőrök jelennek meg, plusz az éjszakák is még kevésbé nyugalmasak, mint előtte, amitől a kialvatlanság már bőven a gyerek megszületése előtt leolvasható a leendő anya arcról. És igen, akkor még arról nem beszéltünk, hogy milyen összetett érzés látni, ahogy a hasad egyre nagyobb és nagyobb.

janko-ferlic-ZNVGL_Pcf74-unsplash (1).jpg

Mert egyfelől a nap fénypontjai azok, mikor van bármennyi időd arra, hogy tükörben nézegesd, hogy nő, kerekedik és wow, már mekkora. Ám ettől függetlenül ezt a látványt is szokni kell. Mert igenis egyszer csak nincs többé derekad, ráadásul a terheshas minden fázisában más és más arcát mutatja. Van a kezdeti időszak, mikor már nő, de a folyosón szembejövő kollégáid még simán azt találgatják, hogy csak túl nagyot ebédeltél, vagy hízol-e, aztán mikor egyértelművé válik a helyzet, akkor te már hatalmasnak érzed a hasad, pedig hol van még a vége!

És igen, miközben – ahogy a kismamajóga oktató mondaná – ráhangolódsz a pocaklakó kisbabára és csodálod magad a tükörben, óhatatlanul is el-elönt a pánik, hogy de mégis meddig nőhet még a hasad milyen lesz a tested ez után?

Ez pedig egy teljesen természetes és normális gondolat. Mert nem kell kirívóan hiúnak lenni ahhoz, hogy ne csak ez a gondolat merüljön fel benned, hanem a terhességed alatt néha értetlenül nézz, mikor a környezetedben homályos tekintetek mögül azt mondják neked, még sose voltál ilyen gyönyörű. Miközben te mégis egy kikészült arcbőrű, furcsa szőrökkel borított, táskás szemű, óriás hasú leendő anyukát látsz a tükörben, akiről ezen a ponton már csak azért is nagyon nehéz elhinni, hogy te vagy, mert akkor fel kéne fognod, hogy igen, nemsokára te leszel valakinek az anyukája!

Most remélem nem gázoltam bele sokak lelkébe, és nem leszek már a gyerekem megszületése előtt szaranyának beskatulyázva, mert nyíltam ki mertem mondani, hogy igen, nekem szükségem volt néhány hónapra, hogy elfogadjam a testem folyamatos változását.

És szeretném, ha te se éreznéd magad szaranyának, attól ha a várandósságod során néha igenis megijeszt, hogy mit mutat a mérleg, ha egy számodra idegen néz vissza a tükörből és mikor átfut a fejeden, hogy fogsz kinézni egy év múlva.

Egy magára odafigyelő embertől ezt teljesen természetes, hiszen az, hogy valaki szülővé válik nem egyenlő azzal, hogy nem foglalkozhat többé az egójával, és meg kéne szűnnie létezni a kisded oltárán. Sőt, ott áll előtte a feladat, hogy megtanítsa a születendő gyermekének, hogyan szeresse és fogadja el magát majd az olyan életszakaszokban is, amikben ez nem annyira könnyű, hiszen, hogy az amerikai műsorvezető, RuPaul szavaival éljek: „ha magadat nem tudod szeretni, hogyan tudnál mást szeretni? Kaphatok egy áment?” Ámen