Emlékszem, gyerekkoromban a fényvédelem annyiban merült ki, hogy strandolás vagy nyaralás alkalmával jó vastagon bekentük magunkat naptejjel, de az év többi részében ez eszünkbe se jutott. Felnőtt ismerőseim még ilyenkor is kerülték a fényvédőt, mivel attól tartottak, hogy úgy nem fognak lebarnulni. A nyaralás ugyanis sok esetben arról szólt, hogy egy hét alatt izomból négy árnyalattal sötétebb bőrszínt kell elérni, majd itthon az alkarokat mutogatva bizonygatni, hogy milyen szép napsütéses idő volt. Szerencsére ez a hozzáállás mára sokban változott. Bár a „napbarnított bőr szebb, mint a hófehér” mentalitás még mindig él, szerencsére az emberek egyre tudatosabban próbálják óvni a bőrüket (és ezáltal az egészségüket is).

Ennek ellenére mégis előfordulhat, hogy este felfedezed magadon a leégés jeleit.

Például, hogy a bőröd vörösebb lesz és felülete forrónak érződik, súlyosabb esetekben a hólyagok jelenhetnek meg rajta (ezek szoktak később lehámlani), amit akár láz és hányinger is kísérhet. Az AAD vagyis az American Academy of Dermatology bőrgyógyász szakértői szerint ha ezeket a tüneteket észleled, a következő lépésekkel enyhítheted a kellemetlen érzéseket:

Vegyél hideg fürdőt, de a törölközéssel bánj óvatosan!

A hideg zuhany nemcsak megnyugtatja a bőrt, de még a kellemetlen feszülő érzést is enyhíti (ám az olyan extrém hűtési megoldásokat, mint például a jégakku felejtsd el, azzal még több kárt is tehetsz). Fontos, hogy zuhanyzás után csak finoman itasd fel törölközővel a vizet úgy, hogy az égett területen maradjon egy kis nedvesség. Jót tesz, ha ide kensz pluszban még egy kis hidratálót.

Ezt az összetevőt keresd, hogy megnyugtasd a bőrödet!

Ugyanúgy, mint kisebb égési sérüléseknél, a napégésnél is szokták ajánlani az aloe verát vagy az azt tartalmazó krémeket. Mielőtt bekened vele magad, tedd be 15 percre a hűtőbe, és után kend be vele a leégett részeket. A szappanozást vagy a szappanos vizet viszont kerüld, mert az csak még jobban kiszárítja a bőröd.

Ezt ne tedd, ha hólyagok jelennek meg a bőrödön!

Igen, nagy a kísértés, hogy nekiess a bőrödnek és kinyomd vagy leszedegesd a hólyagokat. Ezzel viszont többet ártasz, mint használsz, ugyanis ezek a hólyagok általában másodfokú égési sérülést jeleznek, és az a feladatuk, hogy burkot képezve megóvják a bőrt a fertőzésektől.

Igen, elhagyhatod a lakást, csak nem mindegy, hogyan!

Nincs az a csodaszer, amitől egy éjszaka alatt úgy regenerálódik a sérült bőr, hogy másnap újra érhetik a napsugarak. Ez persze nem azt jelenti, hogy aloe verás flakonnal a kezedben kell napokig otthon ülnöd. Az égett részt elég ruhával óvnod az UV sugaraktól, és bár a nagy melegben nem a legkellemesebb viselet, olyan sűrű szövésű anyagot vegyél fel, amit, ha a fény felé tartasz, nem szűrődnek át rajta a napsugarak.

Dr. Kaszab Csilla, a MedLife rendelő bőrgyógyásza pedig a következőkkel egészítené ki a listát:

Ne kísérletezgess a neten keringő gyógymódokkal!

Hólyagosodás esetén sajnos sokkal könnyebben kialakulhat allergia a természetes összetevőkre is, így inkább patikai hűsítők használata javasolt, illetve a már említett gyulladáscsökkentő krémeket és vizes borogatást alkalmazd. Az olyan internetes praktikákat, mint a méz vagy a sütőporos pakolás (bizony, ilyen is van) jobb kerülni.

Fordulj orvoshoz, hogyha…

A szakember azt tanácsolja, amint nagy kiterjedésű, hólyagos napégés jeleit látod magadon, továbbá ha magas lázad, hasmenésed van, hánysz és zavartnak érzed magad, fordulj orvoshoz!

Tudd, hogy a napégés teljes mértékben megelőzhető!

„Megfelelő fényvédelem esetén nincs leégés. Fontos, hogy erős napsugárzás esetén, különösen 11.00 és 15.00 óra között lehetőleg ne tartózkodj a napon. Fontos a fizikai fényvédő használata, a könnyű, egész testet borító ruházat, a kalap, illetve a napszemüveg viselése is. A fényvédőt 30 perccel azelőtt kend fel, hogy napra mennél, és még a magas faktorszámú fényvédőket is minimum két óránként kend újra, és akkor is, miután kijöttél a vízből”- tanácsolja a doktornő.