Oké, a fenék feszesítésének problémája nagyjából egyidős az emberiséggel, de ez, hogy pakolást tegyél a valagadra, mint az arcodra, egészen új. A seggmaszkot piacra dobó Anese.co is azt választotta szlogenjéül, hogy „We're making booty masking a thing" – azaz kb. létező dolgot csinálnak a fenékpakolásból. Mert 2018-ban erre volt szüksége az emberiségnek.

Ez mondjuk egy fokkal jobb, mint a másik, dobozokra is rányomott mottó, amitől nekem azért egy pillanatra ökölbe rándult a kezem: „Down with the thickness", vagyis le a tömörséggel/vastagságal. Khm, abszolút body pozitív üzenet, köszönöm szépen.

Magában a maszkban egyébként feszesítő kollagén és méregtelenítő rózsaszín agyag van. Ez utóbbinak a létezése személyes véleményem szerint a jóisten kárpótlása minden kapcsolatomért 14-től 25 éves koromig, mert úgy cuppantja össze a pórusokat, hogy azt öröm nézni. Én az arcomra rendszeresen használom is, de hogy kollagénnel keverve és az alfelemre kenve milyen hatása van, azt eddig még nem jutott eszembe kipróbálni.

 

Anese.co (@anese.co) által megosztott bejegyzés,

A forgalmazó minden esetre esküszik rá, hogy a dinnye illatú pakolástól olyan lesz a segged, mint Jennifer Lopeznek is csak másfél óra retus után, és állítólag a „celebek" és az „Instagram felhasználók" is odáig vannak érte, bár ennél konkrétabb információt nem találtam arra vonatkozóan, hogy kik is imádják a seggmaszkolást.

Most, hogy ezt megbeszéltük, nem hallgathatjuk el a tényt, hogy a seggmaszknak tényleg van egy nagy előnye: kiváló ürügyet teremt arra, hogy az ember lánya instakompatibilis fotót csináljon a tomporáról, és persze fel is tolja azt a közösségi médiába. Nem én találtam ki, ezt bizonyítja, hogy a jelenségnek még neve is van: belfie. Merthogy fenék selfie, booty selfie. Érted. Más kérdés, hogy ezek persze olyan fenekek, amiknek annyira van szüksége pakolásra, mint nekem egy orrsövényferdülésre. Az Instagramon csakis tökéletes popsikat kenegetnek, szerintem teljesen értelmetlenül, szóval ez engem önmagában nem győz meg.

 

Anese.co (@anese.co) által megosztott bejegyzés,

Kifogásnak persze a bootymasking tökéletes, ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy belenyomja a seggét a kamerába, és ha bárki ettől boldogabb lesz, ám tegye, végtére is nem árt vele senkinek.

 

Anese.co (@anese.co) által megosztott bejegyzés,

Hogy tényleg feszesebb lesz-e tőle a feneked? Lehet. Hogy 40 különböző perverztől kapsz-e posztolás után DM-et? Biztosan.

 

Anese.co (@anese.co) által megosztott bejegyzés,

Mit mondhatnék még? Az internet egy csodálatos hely, ahol minden nap találsz valamit, amit nem akarsz elhinni. Örülök, hogy ma én oszthattam meg veled egy ilyet.

internet.gif

memecenter.com

Szavazás

Te kipróbálnád a seggmaszkot?