Egy üzlettel és pszichológiával foglalkozó szaklapban jelent meg annak a kutatásnak az eredménye, ami szerint mégsem teljesen igaz az, hogy a szebb emberek jobban keresnek, mint a kevésbé előnyös külsővel rendelkező társaik. A kutatás során a szakemberek több mint húszezer amerikai fiatal életét követték 16 éves kortól 29 éves korukig, és arra voltak kíváncsiak, hogyan befolyásolja a külsejük azt, hogy mennyit keresnek. Az eredmény pedig meglepő lett: azt figyelték meg ugyanis, hogy a nagyon nem vonzó alanyok jóval többet kerestek, mint a simán csak nem vonzók, sőt esetenként a szépeknél is magasabb volt a fizetésük.

Azt ugyan nehéz megmondani, hogy mi állhat ennek a hátterében, de egy magyarázat az lehet, hogy a kevésbé megnyerő külsejű emberek felé alacsonyabbak az elvárások, így mikor ezeket felülmúlják, akkor nagyobb a késztetés arra, hogy megjutalmazzák őket. Plusz némi előítélet miatti lelkiismeret-furdalás, kompenzálás is húzódhat emögött.

penz.jpg

A szakemberek persze nem tettek úgy, mintha nem léteznének a korábbi tudományos eredmények, amelyek arra mutattak rá, hogy „a szépek, gazdagok”, ám véleményük szerint a régebben készült felmérésekben ott lehet a hiba, hogy nem tesznek különbséget a „kifejezetten nem vonzó” és a „nem vonzó” emberek között, hanem egy kategóriában kezelik őket. Erről ugyanis ők határozottan állítják, hogy két külön csoport, és így is kell vizsgálni őket. A „csúnyácskák”, vagyis azok, akik nem egyértelműen előnytelen megjelenésűek, valóban rosszabb esélyekkel rúgnak labdába bérezés szempontjából.

Habár ez is egy érdekes kutatás, azért arra kíváncsiak lennénk, hogyan is kell megkülönböztetni a szépeket, a kevésbé szépeket és a kifejezetten nem szépeket. Hiszen ez igencsak szubjektív.

Az biztos, hogy testpozitív mozgalmak ide vagy oda, még mindig sajnos hatalmas jelentősége van a külsőségeknek karrier szempontból (is).

Ennek ellenére, abszolút nem haszontalanok a törekvések, hogy végre tanuljuk meg elfogadni egymást kívülről, belülről olyannak, amilyen, és ne megjelenés alapján skatulyázzuk az embereket. Idővel ugyanis, hátha arról fognak majd szólni a kutatások, hogy “jé, régen mennyire sokat adtak az emberek egymás külsejére!”

Plusz sose szabad elfeledkezni arról se, hogy ugyan megjelenésünknek van hatása az életünk többi területére, azért nem ez az egyetlen faktor, ami befolyásolja a sorsunk. Szóval, ha széles körben elfogadottan szépnek tartanak, attól még nem magától értetődő, hogy jár neked a menő munkahely és a magas fizetés, ahogy akkor sem kell ezeket elvitatnod magadtól, ha te épp nem felelsz meg a társadalmilag jelenleg kikiáltott szépségideálnak.