Elsőre elég szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy tényleg érdemes-e tejszínhabot a hajamra, meg a képemre kenni. Az ajánlás szerint viszont magas zsír-, és fehérjetartalma miatt szuperül hidratálja a hajat, a benne lévő tejsavnak köszönhetően pedig pöpec sminklemosó és bőrápoló is egyben. Tudom, nem szabad mindent elhinni, amit az interneten olvasok, de ezek egyrészt logikusnak hangzottak, másrészt a bennem lévő éhes lány követelte, hogy tegyek egy próbát. 

Szegény férjem nagyon megörült, mikor megkapta az üzenetet, hogy hozzon haza egy flakonnal, azt hitte romantikázni fogunk. Nekem ez eszembe se jutott.

Kitéptem a kezéből a palackot, és mint rég nem látott jó barátot, mosolyogva üdvözöltem. Naná, hogy megkóstoltam, ki az a hülye, aki nem ellenőrzi, hogy nem romlott –e? Azért hagytam eleget a a másnapi teszteléshez is. Reggel az első dolgom volt rohanni a fürdőszobába. Pedáns lány lévén kénytelen voltam az ujjamra nyomva tesztelni a hab minőségét, mert mi van, ha nem vettem észre, hogy éjjel leeresztett a hűtő? Előkészületet nem igényelt a kísérlet, a száraz hajamra simán ráfújtam a habot.

tejszinhabosmeretezett8.jpg

Arra figyeltem, hogy csak a hajvégekre menjen, mivel a séróm könnyen lelapul és zsírosodik, ha bármilyen ápolót teszek a tövére. Rajta hagytam tíz percet, és vártam a csodát. Öblítés és szárítás után a hajvégeim összeálltak, és még mindig kicsit nedvesnek tűntek, a fésű sem segített. Bánatosan hajat mostam, utána ettem még egy kis habot, de mivel beparáztam, hogy szomorúságomban befalom a maradékot, inkább úgy döntöttem, csekkolom, hogy legalább a sminket tényleg leszedi-e.

Miután kifestettem magam, nem finomkodtam, becsuktam a szemem, és telenyomtam az arcomat tejszínhabbal.

Szerencsére a szememet nem csípte, pedig ettől tartottam egy kicsit. Egy nagyobb vattapamaccsal elkezdtem lemaszatolni a habot, ami gyönyörűen szedte le a sminkem. Erre nem számítottam.

meretezettttejszinhab7.jpg

Az összes alapozót, púdert, és szempillaspirált sikerült pikkpakk lekapnom. Az arcom nem ragadt, elég volt kevés vízzel megmosnom, a bőröm szépen fénylett, szinte életre a habos kezelés után. Elégedetten nézegettem magam a tükörben, és közben arra gondoltam, hogy mostantól lesz ürügyem, hogy mindig tartsak itthon tejszínhabot – végül is a sminklemosóm bármikor elfogyhat véletlenül, ugyebár...