Reuben de Maid

Reuben egy 10 éves kisfiú, aki sminkmester és énekes is, és nem csak olyan wannabe módon, ahogy a legtöbben 10 éves korunkban szerettünk volna. YouTube csatornájának 96 ezer feliratkozója van, az Instán 189 ezren követik. Szerepelt már a The Ellen Show-ban és egy videójában egyszer beköszönt maga Kim Kardashian is. Fantasztikus népszerűségét valószínűleg nem kizárólag annak köszönheti, hogy tökéletesebb a szemöldöke, mint bárkinek, akit ismerek, hanem annak is, hogy teljesen természetesen viselkedik a kamera előtt, szemmel láthatóan nagyon élvezi azt, amit csinál, legalábbis nekem egyszer sem jut róla eszembe az, hogy esetleg a szülei erőltetnék a sztárrá válást, Ruben úgy tűnik, egyszerűen szeret a figyelem középpontjában lenni.

 

reuben (@reubendemaid_1) által megosztott bejegyzés,

 

Charli Rose

6 éves koromban volt egy illatosított szőlőzsírom, amit óriási lelkesedéssel kenegettem az ajkaimra a tükör előtt, és úgy éreztem magam, mint egy igazi nagylány. Charli Rose ennyi idősen névre szólóan kapja a kipróbálásra szánt termékeket a különböző nagy márkáktól, YouTube csatornáját 3 ezren követik, és maradjunk annyiban, hogy az Instán is több feliratkozója van, mint nekem… Az életkorához képest rendkívül tehetséges, bár azért leginkább még csak játszik a sminkkel, de hát jól is van ez így, elvégre ő egy gyerek, és ennek megfelelően viselkedik is a kamera előtt. Tavaly a Harpers Bazaarnak is készített egy videót, amiben a Moschino szemhéjpúderét és highlighterét használja a sminkjéhez, na ahhoz képest mondjuk az én sminkkészletem tűnik gyerekesnek.

 

Charli Rose (@lovecharlirose) által megosztott bejegyzés,

 

Drew Gordon

Az hatéves, aki jobban sminkel, mint 20 éves nővére. Miss Drew Gordon YouTube csatornáján egyelőre csak hat videó van, ezek többségében a nővérét sminkeli, de láthatóan nagyon élvezi az egész felhajtást, főleg, ha highlighter is van a dologban. A kislányt az Instán majdnem 14 ezren követik, nem is csoda, hogy olyan magabiztosan pózol a képeken, mintha Kim Kardashian főzné neki a reggeli kakaóját. A bióban sem szerénykedik, színész, modell, sminkmester címkékkel írja le magát, és hát a tehetsége tényleg megvan hozzá, hogy bármelyik pályán sikereket érjen el, addig meg annyi biztos, hogy legalább nagyon jól szórakozik a nővérével.

 

Drew Sadie Gordon (@missdrewgordon) által megosztott bejegyzés,

 

Borítókép: https://www.facebook.com/reubendemaid/