A legismertebb ilyen házi praktika szerint a hintőpor szuper szárazsampon, amihez már volt szerencsém, és ha egy 2-3 órás programra keresel instant megoldást, akkor tényleg jó választás – igaz, ügyesen kell csinálni, különben olyan lesz az eredmény, mintha lakásfelújításról jöttél volna. És talán emlékszel még arra a cikkemre, amiben jéghideg vízzel és hintőporral fixáltam a sminkem – az is bejött. Na de hogy műszempillahatást lehet vele elérni? Ez már nekem is sok volt. Hiszem, ha látom alapon kipróbáltam a dolgot.
 
A fáma úgy szól, hogy fel kell vinni egy réteget a szempillafestékedből, majd egy fülpiszkáló, ecset vagy bármilyem alkalmas eszköz segítségével be kell hintőporozni a pillákat, és végül jöhet még egy adag a spirálból. Állítólag így hosszabbak lesznek a szőrszálak. Mondjuk, a dolog kémiáját nem igazán értem, de láttam már furcsaságokat, ezért úgy voltam vele, akár működhet is.
 
BeFunky-collage (7).jpg
 
Felkentem tehát a festéket, majd bőven szórtam a porból a szemöldökfésűmre, és így vittem fel a pillákra alulról és felülről. Ezen a ponton rájöttem, hogy ezt inkább játszós szettben kellett volna csinálni, mert a fekete overálom tiszta hintőpor lett... Én a mutatóujjammal képeztem védőgátat a szemem alatt, hogy ne legyen az egész arcom fehér, de még így is mindenhova került a porból. A művelet tehát nem egyszerű. Az mindenesetre világossá vált, hogy a fehér pilla nem áll jól... Nem maradt más hátra, mint a befejező réteg a szempillaspirálból. Mivel elég molyolós az egész folyamat, ezért addigra már bőven megszáradt az első réteg, úgyhogy az újonnan felvitt festék persze összeállt a pilláimon. Hogy őszinte legyek, a megszokottnál hosszabbnak sem láttam, igaz, a spirálom eleve elég jól hosszabbít. Szóval, ezentúl továbbra is inkább csak sminkfixáláshoz és zsíros hajra fogom használni a hintőport.