Mary Greenwell neve talán elsőre semmit nem mond neked, pedig nem kizárt, hogy jó pár munkáját láttad már. Ő ugyanis a hírességek egyik kedvenc sminkese már évtizedek óta. Greenwell készítette például Diana makeupját a hercegné első Vogue fotózására, de dolgozott együtt Cate Blanchett-tel, Linda Evangelistával, Emilia Clarke-kal, Amanda Seyfrieddel, Lily Jamesszel és Meghan hercegné is gyakran megkéri, hogy fontosabb eseményekre készítsen neki sminket (azokon az alkalmakon, mikor nem magának donja fel a füstös szemeket). Greenwell pedig most a brit Glamournak adott interjút, amiben mesélt a királyi ház tagjaival való együttműködésről, és adott néhány sminktippet is. 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Mary Greenwell (@marygreenwell) által megosztott bejegyzés,

A makeup artist elmondása szerint a rojál kliensek esetében nem meglepő módon az a legfontosabb, hogy minél letisztultabb, makulátlanabb és szofisztikáltabb legyen a look. Fontos odafigyelni arra, hogy élőben, fotón és videón is jól mutasson.

Ehhez alapnak mindenképp matt korrektor használok, azokra a területekre pedig, ahol még szükségesnek érzem, egy másik korrektort is bevetek, ezeket pedig addig dolgozom el a bőrön, míg teljesen észrevétlenné válik.

Emellett egy királyi smink elkészítéséhez azt is javasolja, hogy kerüld a highlitert és inkább a pirosítóhoz nyúlj, ami amolyan klasszikus ragyogást ad. Ám ha mindenképp highlitereznél, akkor azt mondja inkább a folyékony formulát válaszd.

Nagyjából ilyesmit javasol akkor is, ha nem a királyi házhoz méltó sminket szeretnél magadra varázsolni. Greenwell szerint az igazán üde lookhoz elsősorban egy jó pirosítóra van szükséged, kontúrt pedig csak nagyon kis mennyiségben, indokolt esetben ajánl. Mint mondja, ebből ő csak a járomcsont felső részére és a szemöldökcsontra szokott tenni egy leheletnyit.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

meghan (@meghan.harryfan) által megosztott bejegyzés,

Azonban az interjú legizgalmasabb részei talán nem is ezek, hanem az, mikor a sminkes arról beszélt, melyik trend az, amit soha nem tudott megérteni és elfogadni, valamint mi a legnagyobb smintitka. Előbbire a műszempillát adta válasznak, azt mondja soha nem értette ennek a létjogosultságát, sokkal jobban szerette régen és most is, ha a hosszabb, dúsabb pillák érdekében a spirálokkal trükköznek és ezeket rétegezik ügyesen.

A második kérdésre pedig még menőbb választ adott: ha egy tanácsot fogadsz meg tőle, akkor azt javasolja, dobd el a sminkecseted és helyette használd az ujjaid!

A kezednél nem létezik jobb sminkeszköz. Ha a folyékony és fényes anyagokat az ujjaiddal dolgozod el, az egy valódi, természetesnek ható második bőrt képez az arcodon. Így tudsz magadnak igazán egyedi, rád szabott megjelenést csinálni - tanácsolja.

És, hogy egy ilyen illusztris klienslistával rendelkező makeup artist számára mi volt a legemlékezetesebb pillanat a karrierje során? “Számtalan hihetetlen élményben volt részem, de az egy, ami ezek közül is kiemelkedik, mikor 1993-ban Linda Evangelista Vogue címlapfotózásán dolgoztam. Malibuban voltunk egy tengerparton, csodálatos napunk volt, én pedig még most is emlékszem, hogy ott és akkor átjárt az érzés: milyen hihetetlenül szerencsés vagyok” - idézte fel az élményt a leghíresebb nők sminkese.