Nagyjából hat-hét éve szőkíttetem aktívan a hajam, így nem véletlen, hogy ugyanennyi ideje érdekel a mélyreható ápolás is – a folyamatos festés ugyanis elég durván roncsolja a szálakat. Másfél éve pedig (minden erőmmel) növesztem is a fürtjeimet, ami még nagyobb kihívást jelent, hiszen gyakorlatilag egyesével próbálom megmenteni az eltört végeket.  

Arra viszont csak pár hónapja jöttem rá, hogy nemcsak az számít, mit kenek rá, és hogyan, hanem az is, hogy mennyire veszem komolyan a fésülködést, mint ápoló tényezőt. 

Mert nagyon nem mindegy, hogyan, mivel, mikor nyúlsz a hajadhoz, tapasztalatból mondom. Amióta betartok nyolc alapszabályt (amit a netről, fórumokról, barátnők tarsolyából szedegettem össze), nemcsak szebb és simább lett a hajam, de kevésbé is törik, így végre közelebb kerültem ahhoz a hosszhoz, amit igazán szeretnék. Professzionális fésülködés ON! 

hajkefe-keszlet.png

1. Hagyd megszáradni, mielőtt hozzányúlnál! 

Régen állandóan cibáltam a tincseimet, mielőtt elkezdtem volna a szárítást. Ma már inkább megnyomkodom (és nem dörzsölöm) a törölközővel, ráteszek némi ápolóolajat, és csak akkor kezdem el kifésülni, amikor már száraz. Nem véletlen, hogy amióta így cselekszem, több hajszálam marad velem: a szálak ugyanis gyengébbek, amikor vizesek, hiszen felpuhulnak mosás közben. Így könnyebben törnek, és sajnos könnyebben is hullanak ki.  

2. Alulról kezdd! 

A lehető legrosszabb megoldás a hajnak, ha a fejtetődtől veted bele magad a kócelhárításba. Így sokkal több gubancot csinálsz, ami még drasztikusabb mozdulatokat igényel, a végén pedig azon kaphatod magad, hogy kéthavi kinőtt hajszálad végezte a kefédben. Nem jó ötlet. Inkább kezdd lazán, könnyedén, akár egy kis ápolóval, és alulról haladj felfelé! 

szep-hosszu-haj.png

3. Ne fésülködj "csakúgy"! 

Egy időben abban a hitben voltam, hogy attól lesz szép és egyenes a hajam, hogy naponta többször is átfésülöm, és egy kis frissítő spray-vel ápolom is. Hát, nem volt igazam. Minél többet fésültem, annál zsírosabb, rosszabb volt a végeredmény. Nem véletlenül, hiszen a hajkefe szétterjeszti a fejbőr által termelt olajokat a fejtetőn. Ha nem muszáj kifésülnöd, hagyd inkább békén, így sokkal szebb lesz, ráadásul a következő hajmosást is eltolhatod egy nappal! Én már csak akkor fésülködöm, ha nagyon muszáj, és sokkal egészségesebb hatása van így a hajamnak. 

4. Ne tupírozz, ha nem muszáj! 

Főleg akkor ne, ha növeszted a tincseidet! Tudom, tök menő frizurát lehet vele csinálni, és dúsítani is szuper megoldás, de megéri egy megjelenésért elveszteni egy csomó hajszálat, és "nyerni" még több töredezett hajvéget? 

hajkefe-tipusok.png

5. Ne az akciós fésűk/kefék mellett dönts! 

Na jó, dönthetsz mellettük, de csak akkor, ha minőségi sörtékből állnak, és védik a hajadat! Az egyszerű, teljesen műanyag darabokat pedig inkább felejtsd el... Kérdezz meg egy eladót (vagy informálódj a fodrászodnál), hogy mit javasol a te hajadhoz, és tartsd magad ahhoz a keféhez, vagy kefékhez! Hiszen kell egy formázni, egy gubancot oldani, egy meg végeket fésülni, nem?

6. Tisztítsd ki rendszeresen! 

Mármint a hajkeféd. Ha a sminkecseteidet ki szoktad mosni, akkor biztos gondoltál már arra, mi van a fésűiddel, keféiddel. Igen, azokat is javallott megszabadítani a kosztól. Ebben a korábbi cikkemben már le is írtam, pontosan miért és hogyan tisztíts! 

hajcsinalas-tukor-elott.png

7. Konty és lófarok előtt és után is fésülködj! 

Ezek olyan frizurák, amik nagyon igénybe veszik a hajszálakat. Ha két-három napon keresztül minden reggel lenyomod a szundit és nem jut időd a hajmosásra (nem saját példa), szépen el tudod rejteni a lustizást egy laza konttyal, vagy lófarokkal. Ez eddig oké, de ha már a harmadik napja csinálod ezt, és a kócra halmozod a kócos kontyot, garantáltan túl sok hajszálat fogsz elveszteni a legközelebbi fésülködésnél! Biztos megéri?  

8. Több fésű, kevesebb kéz 

Legalábbis akkor, ha nem akarsz idő előtt hajat mosni. Amikor nagyon be akarom lőni a séróm, mindig azzal rontom el az összképet, hogy simítgatom a kezemmel. Így sokkal több kosz és olaj kerül rá (vagy kenődik el rajta), és zsírosabb, igénytelenebb lesz a végeredmény. Ha - az egyébként megtisztított - keféddel formázol, sokkal szalonképesebb lesz a hajad!