A vörös haj a legritkább természetes hajszín a világon: a világ népességének körében összesen nagyjából 2 százalék az aránya, ami azért elég szegényes. Bár ez még mindig 140 millió embert jelent, azért a Föld 7,7 milliárdos létszámához képest egészen elenyésző. Persze nem meglepő, hogy a természetes vörösök Skóciában vannak a legtöbben: az összes vörös 12 százaléka él itt, Írország pedig a második a listán 10 százalékkal.

Persze a "modern" technológiának hála ma már csalni is tudunk, és ha nem is vörös a hajad, tudsz belőle azt csinálni - idén őszre ez erősen ajánlott is, hiszen nagy elánnal tér vissza ez a hajszín a porondra. A legnagyobb trend idén a vörös és a szőke között toporgó eperszőke sötétebb árnyalata lesz, aminek egy kis arany árnyalatot adnak a fodrászok. Ezzel kicsit még visszaidézheted a nyarat, de már átléphetsz az őszbe, és garantáltan divatos is leszel, mert állítólag most tényleg mindenki ilyenre festeti majd a haját. Ráadásul, ha nem vagy biztos a vörös színben, ez az árnyalat tökéletes átmenet a szőke és a vörös között, így egy kicsit szoktathatod magad az új színekhez is, mielőtt belevágnál a teljes tüzes vörösbe.

Az otthoni kísérletezgetést viszont ezzel a hajszínnel nem ajánlanám, mert mindenkinek másik árnyalat áll jól, és egy fodrász előbb tudja eldönteni, hogy a te bőrödhöz és arcvonásaidhoz mi passzol a legjobban. Szóval, ha festetnél, irány a fodrász!

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Official Feelunique Account (@feelunique) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kimberly Mathis (@kimblee1993) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Tiana Montuori (@shearmuse) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Jamie Lee Otto (@jamesleeotto) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

|anne sweeney: hair artist| (@thebalayagebae) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Jody Leah (@hairbyjodyleah) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kasie Sutter (@colorist_kasie) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Frisör | Sandra Svensson (@salongstudios) által megosztott bejegyzés,