Ulrika Jonsson brit tévés, 53 éves, és a The Sunnak írt cikkében borult ki azon, hogy nem elég, hogy a közösségi média egyébként is teljesíthetetlen elvárásokat állít elénk, most már megöregedni sem szabad. Az egyébként modellként is dolgozó Jonsson óva int bennünket attól, hogy elkezdjünk úgy csinálni, mintha az 51 éves J. Lo vagy az ugyanannyi idős Aniston által megtestesített tökéletesség normális vagy természetes lenne

– mert hát nem az. 

De még mielőtt átesnénk a testszégyenítős ló másik oldalára, gyorsan szögezzük le, hogy az ég adta világon semmi baj nincs azzal, ahogyan Lopez vagy Aniston kinéz, sőt. Mindenkinek joga van a lehető legjobb formájában lenni, és nem kétséges, hogy még ha saját fitneszedzőjük, szakácsuk és profi fotósuk van is, ezek a nők akkor is elképesztő munkát tettek bele abba, hogy olyan formában vannak 50-en túl, mint én 32 évesen sem vagyok, meg nem is voltam sosem. Jonsson szerint sem is azzal van baj, hogy valaki jól néz ki.

A baj ott kezdődik, amikor úgy csinálunk, mintha ez lenne az alap.

Amikor valaki döntéséből, választásából és teljesítményéből elvárás lesz. Egy teljesítendő feladat, amihez a többi egészen biztosan képtelen lesz felérni. Mert hát a mondat megfordítva is igaz: hiába dolgozik valaki rengeteget saját magán, saját szakács meg fitneszedző meg profi fotós nélkül egy átlagember soha nem fog így kinézni 50, de 40 vagy talán 30 évesen sem.

És akkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy míg mindenkinek joga van a legjobb formájában lenni, ahhoz is jogunk van, hogy egy relatíve kényelmes életet éljünk – és könyörgöm, ne kezdjünk most bele a „de hát az egészség” szálba, mert elég nagy különbség van aközött, hogy valaki egészségesen eszik és rendszeresen sportol, meg aközött, hogy grammra számolja a kalóriát és napi 4 órát az edzőteremben tölt, de nem a csontritkulás megelőzése miatt, hanem hogy 51 évesen is látszódjanak a hasizmai. A ráncoktól meg még senki nem lett beteg, de ebbe a tökéletesre kozmetikázott 50 feletti képbe azok sem férnek bele.

Egy ideális világban mindenki maga dönthetné el, hogy szeretne-e totálisan lemondani a szénhidrátról, vagy belenyugszik, hogy valahol a menopauza idején (vagy akármikor) pocakot ereszt, és mindkét döntés rendben lenne és csak rá tartozna és egyik sem befolyásolná a karrierje alakulását.

Mindannyian tudjuk azonban, hogy ez nem így van: Jonsson a The Sunnak írt cikkében arról is mesél, hogy az Instagram profilján szánt szándékkal oszt meg olyan képeket, amelyeken smink nélkül, mindennapi valójában látszik – mert hát egyszerűen így néz ki. És míg a követői szerint őszintesége olyan, mint a friss szellő a közösségi média mérgező ködében, ő nem tud nem arra gondolni, hogy vajon veszít-e el munkákat ezek miatt a képek miatt.

És miközben tisztában van vele, hogy nem minden arany, ami az Instagramon fénylik, bizony néha ő is elbizonytalanodik, amikor az 50 felett is feszes, tónusos, izmos és nőies testeket látja, és azon kapja magát, hogy mentségeket keres magának, amiért nem így néz ki. Mintha elvárás lenne, hogy így nézzen ki.

És akkor eszembe jut, hogy az én életemben más dolgok élveznek elsőbbséget. Hogy hoztam egy döntést, miszerint nem gyakorlok ilyen nyomást magamra. És amikor aztán azt látom, hogy J-Lo szenzációsan néz ki, és meg selejtesnek és elégtelennek érzem magam, és egy csomag chipshez nyúlok, vigaszt nyújt, ha a többi nőre gondolok, akik pontosan úgy érzik magukat, mint én

– zárja gondolatait Jonsson.