Ha valaki, akkor én aztán szakértője vagyok a foltosra égésnek. Már jó ideje próbálok odafigyelni, hogy alaposan bekenjem magam mindenhol, ha napra kerülök, de akárhányszor eljön a barnulás ideje, biztosan marad egy-egy furcsa fehér paca a térdem, a lapockáim, vagy a hasam környékén. Abba persze mostanáig egyszer sem gondoltam bele, hogy mindennek a nem megfelelő mennyiségű naptej, vagy a nem megfelelő felvitel lehet az oka. 

Egy Vogue cikkben találkoztam először a helyes naptejezés témájával, és ekkor tettem fel életemben először magamnak a kérdést: hogyan szoktam én bekenni magam? Ahogy pedig ezt végiggondoltam, rájöttem, elég sok hibát elkövettem már. Rendszeresen csinálom például azt, hogy leérek a strandra, bekenem magam, és egy perc múlva már a vízben vagyok (tudom, tudom). Meg az is elő szokott fordulni, hogy nem nyomok újabb adagot a lábfejemre, inkább rákenem, ami az ujjaim között maradt. Ja, és persze egy-egy területet úgy, ahogy van, képes vagyok kifelejteni napkrémezés közben. 

De mint kiderült, nemcsak ezek a banális hibáim vezethetnek leégéshez. 

strandcuccok-rawpixel.png

Kép forrása: Rawpixel

Az Avène nevű francia kozmetikai márka például külön használati utasítást ad a termékeihez, mégpedig összetétel és sűrűség alapján. Ők azt javasolják, hogy a könnyed, habállagú termékekből hat pumpányit nyomj az arcodra és a nyakadra, megint hatot minden egyes testrészedre (tehát hatot egyik kézre, hatot másikra, stb.), valamint újabb hatot a hátsó részekre: a karod és lábaid hátuljára, illetve a hátadra. A krémekhez mást írnak elő: ezekből egy ujjnyit javasolnak az arcodra-nyakadra, és kétujjnyit mindegyik testrészedre, valamint dupla adagot a hátsó részekre. A spray állagú naptejekből szerintük tizenkettő (!) pumpányit érdemes használnod minden egyes testrészedre, és szintén tizenkettőt a hátsó testrészeidre. 

Ez azért meglepő, nem? Úgy tűnik, hogy a minden strandon fellelhető, fehér arcú és fehér vállú családapáknak van igazuk... Én körülbelül ennek a negyedét szoktam használni a naptejeimből, úgyhogy jó tudni, van min változtatnom.

De van még néhány szakértői tanács, amiket érdemes észben tartanod, ha legközelebb kimész a napra.

Mikor kell fényvédőt viselni? 

Na, erre már tudom a választ magamtól is: mindig. Ebben erősít meg Dr. Justine Hextall, a La Roche-Posay bőrgyógyásza is. Szerinte (és még jó pár doki szerint) mindenkinek kellene fényvédőt viselnie, egész évben. Nemcsak a bőrrák kockázatának csökkentése, de a ráncok megelőzése miatt is. Azt javasolja, hogy egy magas faktoros fényvédős hidratálóval indíts az arcodon és a nyakadon, az év 365 napján - aztán évszaktól függően jöhet a többi...  

Mennyi idővel az utcára lépés előtt kell felkenni a naptejet? 

A Paula’s Choice napozási útmutatója szerint 15-30 perc ez a szám, szóval nyugodtan kezdd el kenegetni magad akkor, amikor felteszed főni a kávét... Ráadásul azt javasolják, hogy akkor is használj SPF-tartalmú termékeket, amikor el sem hagyod a lakást (a szorgos UVA-sugarak ugyanis az ablakon keresztül is dolgoznak, ráadásul a monitorod fénye sem túl biztonságos). 

strand-rawpixel-grafika.png

Kép forrása: Rawpixel

Milyen sűrűn kell újrakenni a fényvédőt? 

Természetesen ez változó, hiszen egy irodában kevésbé kerül le rólad, mint mondjuk a strandon két úszás között. Dr. Hextall meggyőződése, hogy még a legvízállóbb termékek is lejönnek egy erős törölközős dörzsöléstől (mondjuk ez logikus), így két úszás között javasolt újrakenni ezeket a naptejeket is. 

Hogyan kell felkenni a naptejet? 

Ha már megvan a kellő mennyiség (ami sokkal több, mint amire magadtól vetemednél, lásd feljebb), addig kend, amíg úgy nem érzed, hogy tényleg mindenhol megkaptad a megfelelő védelmet! A Paula’s Choice kisokosa azt javasolja, hogy addig kend magad, amíg szemmel jól látható, elkülönülő réteget nem észlelsz a bőrödön - ha ez megvan, várj negyed órát, és ha még kevésnek érzed, rétegezz! Jobb az elővigyázatos fehérség, mint az utólag megbánt pirulás...