Az ember az olyan, hogy korszakai vannak. Pl. kiskamaszként nagy valószínűséggel mellet bámul. Nyálat csorgat, fehérmájat vizionál. Később – ha kishapsiként az anyakomplexusát kiélte: felfedezi a formákat. Hajlamos lesz a nőre, mint egészre tekinteni. Vagy mittomén: legalább látja, hogy a Marcsi, az homokóra-, a Kati viszont tetraéderformákat mutat.

Ekkoriban lehet, hogy rákap bizonyos ízekre. Szokásai lesznek, fontossági sorrendje, bámulási mutatója. 1. derék 2. haj 3. cici. És így tovább. Persze az egészbe bezavarhat az a hülye biokémia, amit megveszekedett romantikusok hajlamosak szerelemnek hívni – de mit csináljunk, olykor bebugol a rendszer, aztán kész, a megszokásnak annyi. 

Megette a fene az egészet. A diszkóba’ nincs harmónikaszó. 

Lehet, hogy nagyképű, értelmiségi nyervogás (az a fajta, amelyik titokban nem veti meg az online pornót), de e sorok írója biztos pontként tuti, hogy a csaj könyvespolcát említené meg. Persze nem egy első randis tétel, de amikor bejön a FŐZZÜNK EGYÜTT, mint randiötlet , akkor tuti, hogy sort kerít a seregszemlére.

Kondor kitűnő, Ulickaja divat, Adams plusz pont. Totál önzés van ebben, mert ha olyat találok a polcon, amit megbökni nem tudnék, nemhogy elolvasni, az sajna az önbizalmamból harap le egy darabot – ilyenkor nem tudok például olyan bonmotokkal bugyit levarázsolni, hogy Örkénynek mit mondott a József Attila a Tengertánc c. novellájára, mikor az bevitte hozzá meóztatni (pedig jó sztori).  

Marad akkor a pőre szexualitás (1. cici 2. segg 3. tök mindegy). Így megy ez.

Nincs erre szabály: erre szokás van. Szokásrendszer, szokásgalaxis, szokásmindenség. Nyáron persze egyszerűbb a dolog, minthogy a legpontosabb térkép maga a táj, akkor az étlap maga lesz a terített asztal. Látjuk a dolgokat, bámulni sem kell. A medence mellett nincs álságos push up, ott, amit látni akar az ember, azt látja. 

Szóval, hogy mit néz meg a férfi először egy nőn? A válaszhoz - tetszik vagy nem - fel kell csapni a közhelyszótárat. Mindenki mást.