A szemeket kinyitó, hosszú és sűrű szempillák iránti vágy már az ókori Rómában is ismert volt. Amikor a filozófus, idősebb Plinius azt írta, hogy a hosszú szempillák a tisztaság jelei, rögtön minden nő ilyen pillákra kezdett vágyni, és a férfiak is egyre kívánatosabbnak találták a söprű szempillákat. Nem mintha ezeknek bármi közük lenne az erényességhez vagy a tisztasághoz, de hát már akkoriban is bőven akadtak, akik bármilyen hülyeséget elhittek, ha azt leírva látták…

A római nők festéket használva húztak tusvonalat, hogy sűrűbb, hosszabb pillák illúzióját keltsék, a szó szoros értelmében vett szempillapótlás megjelenésére az 1800-as évekig kellett várni – már ha ezt a műveletet várta egyáltalán bárki is. A 19. század hölgyei ugyanis kokainnal zsibbasztották el a szemhéjukat, hogy utána a saját hajszálaikból készített műszempillát a valódiak közé öltsék… Jujj.

Az első, mai fogalmak szerint is műszempilláknak nevezhető kis kiegészítőket egy bizonyos Anna Taylor szabadalmaztatta 1911-ben, de igazán népszerűek D. W. Griffith 1916-ban bemutatott Türelmetlenség (Intolerance) című némafilmjének, illetve az abban szereplő Seena Owennek köszönhetően lettek. A rendező azt szerette volna, hogy a színésznő pillái az orcáját söpörjék, mikor lecsukja a szemét, ezért szirupgumival ragasztották fel neki a hamis szálakat – elég csúnya szemgyulladást okozva ezzel.

szempilla (1).jpg

Ahogy a technológia finomodott, az 1910-es éveket követően egyre több színésznő viselt műszempillát a filmvásznon. Sokak azt mondták, ez segített elkerülni nekik az erős, fölülről érkező megvilágításból eredő szemfáradtságot, de valószínű, hogy a pillák népszerűségében legalább ennyire szerepet játszott az is, hogy a színésznők szívesen látták viszont magukat óriásira nyílt szemekkel a filmeken. A ’40-es és ’50-es években a műszempillákat már műanyagból gyártották, a termék pedig nem csak a filmes szakmabelieknek, hanem a tömegeknek is elérhetővé vált. A ’60-es években a divatikon Twiggy szintén jócskán megdobta a pótpillák népszerűségét, ebben az évtizedben minden évben 20 millió pár kelt el belőlük.

A műszempillák diadalmenete a ’70-es évekig tartott, amikor a sokkal természetesebb megjelenés jött ismét divatba, de a ’90-es években, amikor újra mindenki úgy akart kinézni, mint az ’50-es évek nehézbombázói, a műszempilla-gyártás is újból szárnyra kapott.

Napjainkban műszempillát szinte a legapróbb drogériában is kaphatsz, vagy akár kozmetikusnál is feltetetheted a tartósabb, sok D-s műszempillákat, amelyek csak a saját pilláid természetes cserélődésével együtt potyognak majd ki. Érdemes azonban észben tartani, hogy rengeteg előnyük mellett a műszempillák viselésének megvan a maga árnyoldala is: a műszempilla-ragasztók gyakran formaldehidet tartalmaznak, ami az arra érzékenyeknél irritációt válthat ki, és a rák kialakulásával is összefüggésbe hozták már. Ezért, ha teheted, érdemes a formaldehid-mentes ragasztókat választanod – vagy, tudod, egyszerűen csak beérheted a saját szempilláiddal is.