A  cél az volt, hogy valami viszonylag gyorsan ható, pénztárcabarát, otthon kivitelezhető  módszert találjak. A fogaim viszonylag szépek, de a régi dohányzós és a mai kávés szokásaim azért nyomot hagytak rajtuk. Fogkőleszedésen sem voltam legalább egy éve, úgyhogy lenne rajtuk mit fehéríteni. Mikor rákerestem a neten a házi fogfehérítő módszerekre, találtam egészen elvetemült ötleteket is, mint például a citromsav-ruhafehérítő párosítás, nyilván ezek szóba sem jöhettek. A legnépszerűbbek (szódabikarbóna, citrom, eper, tengeri só) közül választottam ki a szódabikarbónát, mivel az előtte-utáni képek ígéretesnek tűnnek, plusz ez a cucc pár száz forintért a legkisebb közértben is beszerezhető.

A biztonság kedvéért először felhívtam a fogdokimat, és kikértem a véleményét.

Dr Várnagy Éva  nem csak az extrém módszereknek a veszélyeire hívta fel a figyelmem, hanem arra is, hogy akár az általam választott sufnituning is végződhet rosszul. Szerinte már egyetlen nagyobb dózisú sós vagy citromos fogmosás is elég lehet ahhoz, hogy károsodjon a zománc. Bár a fogorvosi rendelőkben is nátriumhidrogén-karbonátot használnak, (ami a szódabikarbóna alapja is) mikor homokfúvással szedik le a fogkövet, az utána következő polírozás is fontos lépés. Ha nincs otthon olyan elektromos fogkeféd, ami políroz is, többet árthatsz egy-egy otthoni fehérítéssel, mint amennyit használsz, mivel e nélkül a fog még inkább hajlamos lesz az elszíneződésre.  A rendelőben fehérítés után szólnak is, hogy néhány óráig tilos vörösbort, kávét, vagy gyümölcslevet inni.

fogfeheriteshazilag.jpg

Gyakorlatban túl sok előkészületet nem igényel a házi fogfehérítő akció. Fogmosás után belemártottam az elektromos fogkefémet a zacskó szódabikarbónába (a nálam pedánsabbak kiönthetnek egy kis mennyiséget külön tálkába is) és elkezdtem vele mosni a problémás helyeken. Esetemben ez az a rész, amit mások is látnak, ha mosolygok, ismét a nálam pedánsabbaknak ajánlom az egész fogsort. Három percig mostam így a fogam, nagyjából háromszor mártottam újra a zacskóba a kefét, mikor láttam, hogy elfogyott a por, utána vízzel öblítettem. Őszintén szólva a látványos siker elmaradt. Nem gond, az internet népe szerint nem szabad türelmetlennek lenni, egy hetet legalább várni kell az eredményre. Megfogadva a fogorvos tanácsát igyekeztem esténként fogmosás után fehéríteni, amikor tudtam, hogy már biztos nem fogok több kávét inni aznap. Egy hét után láttam úgy először, hogy talán tényleg történt valami minimális változás.

Ettől függetlenül az orvos meggyőzött, hogy a fogápolást igenis hozzáértőkre kell bízni.

Az a pár árnyalat, amivel esetleg fehérebb lesz a mosolyom, nem biztos, hogy megéri. Ugyanis ha valamit elcseszek, hónapokig járhatok a rendelőbe, ami nem kevés idő, és persze pénz is. Abban azért sikerült kiegyeznünk, hogy ha fontos esemény, vagy állásinterjú előtt állok, egy-egy néhány napos otthoni fehérítőkúra beleférhet, de hosszú távon semmiképp nem érdemes a szódabikarbónával bindzsizni.